Nándorfehérvár bajnoka

Ötszázhetven évvel ezelőtt, 1444. november 10-én, a bulgáriai Várnánál zajlott le egyik legkiválóbb hadvezérünk, Hunyadi János egyik legnagyobb ütközete II. Murád oszmán szultán serege ellen, melyet ugyan hősünk balszerencsés módon elveszített, de csatáinak óriási többségében győzelmek sorát aratta a törökök fölött.

Nélküle, bátorsága és nagyszerű stratégiai érzéke nélkül valószínűleg már száz évvel korábban elveszett volna Magyarország, s a déli harangszó immár félezer éve emlékeztet 1456-os nándorfehérvári diadalára, amikor egy Mohácshoz mérhető katasztrófától mentette meg hazánkat. Ismerjük hát meg harcokban bővelkedő életét.
Származás – kérdőjelekkel
Édesanyja, Morzsinai Erzsébet erdélyi magyar nemes lány 1409-ben hozta világra a majdani nagy törökverőt. Édesapja a havasalföldi születésű Serbán fia Vajk volt, aki valószínűleg 1395-ben költözött Magyarországra, s állt a később német-római császárrá is megválasztott Luxemburgi Zsigmond magyar és cseh király szolgálatába, aki abban az esztendőben vonult be a Havasalföldi Fejedelemségbe, hogy a törökbarát Vlad vajdát lemondatva, visszasegítse trónjára Mircsa vajdát. A történészek egy része román bojárcsaládból származó nemesnek tartja Vajkot, más vélemény szerint viszont kun volt, mivel a román nemesség akkoriban még döntő részben a Havasalföldön és Moldvában maradt kunok, besenyők, az ugyancsak török nyelvű úzok, illetve a tatárok köréből került ki. S a Vajk név sem román, hanem népvándorláskori török személynév.
Egy harmadik elképzelés szerint pedig Zsigmond király volt a természetes apja, aki – miután a már terhes Morzsinai Erzsébetet hozzáadták Vajkhoz – a nevelőapa hallgatását díjazta azzal, hogy neki adományozta a dél-erdélyi Vajdahunyad várát és a hozzá tartozó birtokot. A történészek egy része sem zárja ki, hogy nem pusztán legendáról van szó, mivel Hunyadi Jánosnak volt egy ugyancsak János nevű öccse, s az adott korban erre csak akkor kerülhetett sor, ha a két fiú két különböző apától származott. Amellett Zsigmond egyik bizalmas hívére, az olasz származású, méltatlanul elfeledett, híres törökverő vitézre, Ozorai Pipóra bízta Hunyadi katonai nevelését. S a fiatalember előbb tanítómestere mellett, majd a Zsigmondot hűbéruraként elfogadó Lazarevics István szerb despota (zsarnok, uralkodó) szolgálatában ismerkedett meg a török harcmodorral. Huszonhárom évesen házasságra lépett Szilágyi Erzsébettel, akitől két fia, László és Mátyás, a majdani nagy király született. S még házasságkötése évében Zsigmond császár-király személyes szolgálatába lépett, aki magával vitte Itáliába, majd a huszita háborúk kirobbanása után Csehországba, így megismerte a kor másik két roppant eredményes harcmodorát, az olasz zsoldosok (condottierik) és a cseh husziták taktikáját.
Az uralkodó és környezete hamar felfigyelt a bátran és okosan küzdő, ráadásul nagy testi erejű fiatal katona képességeire, beválasztották a királyi tanácsba, majd 1439-ben szörényi bánná nevezték ki, s leküldték a déli határvidékre.
Diadal a teljes európai török haderő fölött
1439-ben Zsigmond fiú utód nélkül hunyt el, s a Habsburg-házból származó I. Albertet jelölte ki utódjául. Ám a fiatal király még ugyanebben az évben meghalt, s csak egy csecsemőkorú kisfiú maradt utána. A főurak többsége mellé állt, s a Szent Koronával illetve az apróság fejét, V. Lászlóként királlyá ismerték el. A köznemesség és a főurak kisebb része viszont a már lengyel királlyá koronázott, s a pápa támogatását is élvező 16 éves I. Jagello Ulászlót választotta magyar uralkodóvá, s így kitört a polgárháború, melyben kezdetben a Habsburg-pártiak álltak nyerésre. Ám miután Hunyadi a Jagello-párt mellé állt, 1441 januárjában Bátaszéknél döntő győzelmet aratott ellenfelei fölött. Ulászló meg is jutalmazta: erdélyi vajdává, temesi bánná és nándorfehérvári főkapitánnyá nevezte ki a tehetséges hadvezért, aki ugyanebben az évben aratta első nagy győzelmét a török fölött: a török végvár, Szendrő mellett szétverte Iszhák bég seregét.
A következő év tavaszán Mezid bég nagy erejű támadást hajtott végre Erdély ellen, s a marosszentimrei csatában legyőzte Hunyadi sokkal kisebb seregét. A vajdának azonban egyetlen hét is elegendő volt ahhoz, hogy jóval nagyobb hadat gyűjtsön, s Nagyszebennél ismét megütközött az Erdélyt dúló törökökkel. Kétoldali szárnytámadással az oszmánok hátába került, akik pánikszerű menekülésbe kezdtek, ám nem sokan menekülhettek, s maga a bég is holtan maradt a csatatéren…
A szultán bosszúért kiáltott, s még ugyanezen év, 1442 nyarán – Sehábeddin beglerbég vezérlete alatt – a teljes európai török haderőt, valamint ázsiai oszmán hadakat, összesen 50-70 ezer harcost küldött Havasalföld, Moldva és Erdély meghódítására. Hunyadi mindössze 15 ezer emberrel kelt át a Kárpátokon, s a Vaskaputól nem messze szembefordult a támadókkal. Az ütközet során a hatalmas számbeli fölényben lévő törökök hátranyomták a magyar lovasságot. Ám ekkor a huszita módra puskákkal és kisebb űrméretű ágyúkkal felszerelt magyar harci szekerek két oldalról támadást indítottak az oszmánok ellen, s az elsöprő kereszttűzbe került muzulmánok fejvesztetten menekültek el a csatatérről.
Ilyen arányú győzelmet mindaddig nem arattak még a törökök fölött. Felébredt az Oszmán Birodalom Európából való kiszorításának reménysége, s 1443 nyár utóján Hunyadi és Ulászló jelentős sereggel kelt át az Al-Dunán, megindítva az ún. hosszú hadjáratot. Októberben a szerbiai Nisnél egyetlen nap leforgása alatt Hunyadi szétvert három, egyesülni akaró török sereget, majd novemberben felmorzsolt egy, a sajátjánál jóval nagyobb muszlim hadat. Ezt követően elfoglalták Szófiát, ám az oszmánok most már nem álltak ki nyílt csatára, hanem eltorlaszolták a Balkán-hegység hágóit. A magyar sereg végül is nem tudott áttörni, ám elérték, hogy a törökök feladták az ekkorra már meghódított Szerbiát.
A várnai vereségtől a nándorfehérvári diadalig
A hosszú hadjárat eredményeként tízéves béke született a törökökkel, akik végre le akartak számolni a Bizánci Birodalom Konstantinápoly köré visszaszorult maradékával. Cesarini pápai legátus azonban arra biztatta I. Ulászlót, hogy mondja fel a békeszerződést, és ismét támadjon a török ellen. Azzal érvelt, hogy a szultán most úgyis az ázsiai harctereken van lekötve, s keresztény hajóhadat szerveznek a Dardanellák lezárására, így az oszmán főerők nem tudnak átkelni a tengerszoroson, s fel lehet végre számolni a törökök európai hódításait. Így sebtében ismét hadat szerveztek, és 1444 szeptember derekán megindították az új támadást, ám az előző évinél jóval kisebb haddal. A beígért keresztény flotta azonban húsz hajóból sem állt, nem tudta megakadályozni II. Murád átkelését Európába, aki meg is indult Hunyadi és Ulászló feltartóztatására, s Várnánál találkozott a két sereg. Hunyadi Jánosnak a szárnyakon nehéz küzdelemben sikerült is visszaszorítani az ellenséget. A még mindig csak húszéves Ulászló azonban a derékhadban – lovagjaival – meggondolatlanul nekirontott a fegyelmezetten harcoló, híres török gyalogságnak, a janicsárságnak. A roham elakadt, sőt a király is életét vesztette. Így mire Hunyadi visszatért a derékhadhoz, már nem tudott úrrá lenni a seregen eluralkodott pánikhangulaton, s a csata elveszett.
A hadvezért V. László nagykorúságáig kormányzóvá választották, 1448-ban pedig ismét támadásra szánta el magát a szultán ellen. Az ugyancsak nagy hírnévre szert tett albán hadvezetővel, Kasztrióta Györggyel akart egyesülni, hogy együttes erővel győzzék le az oszmánokat. A szultánnak azonban sikerült a két keresztény sereg közé ékelődnie, és október 16-án Koszovóban, Rigómezőnél csatára kényszerítette Hunyadit, aki a két-háromszoros túlerővel szemben is vállalta s kis híján meg is nyerte az ütközetet. A csata első napján sikerült visszavernie a török rohamokat. Másnap pedig már-már győzelemre állt, amikor rohamozó csapatai mögött pihent oszmán egységek avatkoztak be a küzdelembe, s a szultán javára döntötték el az ütközetet.
1453-ban az új oszmán uralkodó, II. (Hódító) Mohamed bevette Konstantinápolyt, s 1456 nyarán hatalmas haddal vonult Magyarország kulcsa, legfontosabb déli végvára, a Száva és a Duna összefolyásánál emelkedő Nándorfehérvár ellen, hogy azt elfoglalva s Hunyadi előreláthatóan az erősség felmentésére induló seregét legyőzve, meg sem álljon Budáig. A pápa keresztes hadjáratot hirdetett, melynek szervezésével Kapisztrán János ferences rendi szerzetest bízták meg. Az oszmánok azonban gályákkal zárták le a Dunát, hogy megakadályozzák a felmentő sereg átkelését a déli parton álló erődítményhez. Ám Hunyadi folyami hajóhada áttörte a gályák vonalát, s a felmentő sereg bevonult Nándorfehérvárba. Az ostrom azonban folytatódott, s egy héttel a dunai ütközet után megindult a döntő török támadás. Áttörték a városfalakat, s elkeseredett küzdelemben a fellegvárba szorították Hunyadit, aki azonban az egész éjszakán át tartó küzdelemben sorra visszaverte a rohamokat, s július 22-én hajnalban parancsot adott az ellentámadásra, mely kisöpörte a városból az oszmánokat. Délután a keresztesek megtámadták az anatóliai török hadtestet, mire a szultán a ruméliai lovasságot vezényelte ellenük, mely elvágta a kereszteseket a vártól. Ám ezzel csaknem őrizetlenül hagyta ágyúit, Hunyadi pedig nehézlovassági rohammal elfoglalta az ágyúállásokat, és lövetni kezdte a ruméliai egységeket, majd újabb magyar lovascsapatok törtek ki a várból, két tűz közé szorítva a török lovasságot. Majd az egész magyar sereg kiözönlött Nándorfehérvárból, Hunyadi pedig a török tábor ellen fordította a lövegeket. A szultáni sereg döntő csapást szenvedett, s nemcsak ágyúit, hanem még poggyászos szekereit is hátrahagyva elmenekült a végvár alól. A csata után kitört pestisjárvány azonban nem sokkal legnagyobb diadala után, 1456. augusztus 11-én elragadta az egyik legjelentősebb magyar hadvezért. (Források: Varga Domokos: Magyarország virágzása és romlása, Harmat Árpád Péter: Hunyadi János élete, Wikipédia)

Lajos Mihály