A közfelháborodás napja Magyarországon
A korrupció és a kormány politikája ellen tüntettek hétfő este Budapesten, a Kossuth Lajos téren, ahol a felszólalók összefogásra, szerveződésre és új politikai rendszer létrehozására szólítottak fel. A Facebookon szervezett, A közfelháborodás napja elnevezésű rendezvénnyel egy időben több magyarországi és külföldi városban is hasonló demonstrációkat tartottak.
Békéscsabán, a Városháza előtti téren 100-120 ember tiltakozott, az „Orbán takarodj!”, „Többen leszünk!”, „Demokráciát!” és „Nem hagyjuk!” jelszavakat skandálva. A felszólalók kifogásolták az adótörvényeket, a magánnyugdíj-pénztári vagyon „lenyúlását”, a „földmutyit” és a devizahitelek piaci árfolyamú forintosítását.
Nyíregyházán mintegy ötszáz ember gyűlt össze a Kossuth téren. A szervező Szolidaritás által felállított ledfalnál gyülekezők transzparenseket emeltek a magasba, amelyeken „Demokráciát”, „Csökkenő bérek, emelkedő árak=Fidesz”, „Delete Viktor” szövegek voltak olvashatók. Felszólalt Helmeczy László, az Összefogás Szabolcs-Szatmár-Bereg Megye Felemelkedéséért Egyesület elnöke, megyei közgyűlési képviselő, valamint Aranyos Gábor, az MSZP városi elnökségi tagja is.

Dunaújvárosban mintegy kétszáz tüntető gyűlt össze a főiskola előtti téren. Varga Éva főszervező hangsúlyozta: itt az ideje, hogy az emberek békésen, egymást segítve kiálljanak az igazukért és megvédjék magukat, illetve a hazát a hazugoktól és a korrupciótól. Kijelentette, hogy kormányváltást szeretnének, a 2010 előtti alkotmány visszaállítását, valamint szakértőkből álló kormány felállítását.

A rendőrség tájékoztatása szerint Mosonmagyaróváron mintegy negyvenen, Sopronban körülbelül 250-en demonstráltak hétfő este.
A szegedi Klauzál tér felét megtöltötték A közfelháborodás napjaként meghirdetett tüntetés résztvevői. A demonstráció szónokai a kormány távozását, az oktatásban tapasztalható központosító törekvések és a forráskivonás leállítását, a szociális ágazatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülését követelték. Nagykanizsa központjában 200-300 ember gyűlt össze. A résztvevők a budapesti demonstrációt követték nyomon egy kivetítőn. Néhányan molinót feszítettek ki „Nem adom fel!” és „Elég volt!” feliratokkal. Az Erzsébet téren megjelent több korábbi és jelenlegi ellenzéki vagy független önkormányzati képviselő, illetve az MSZP, az Együtt és a DK helyi politikusai.
Tiszta kezeket és korrupciómentes országot sürgettek a debreceni városháza előtt mintegy száz demonstráló. A városháza előtti tüntetéssel egy időben, attól néhány száz méterre mintegy százötvenen tüntettek a Kossuth szobornál a devizahitelesek érdekében.
Miskolcon mintegy háromszázan demonstráltak a kormány intézkedései, a szabadság korlátozása, az adók emelése ellen a Hősök terén. A demonstrálók szerint a kormány az elmúlt négy évben semmi mást nem tett, mint, hogy a népet „sanyargatta”.
„Legyen vége a hazugságnak, legyen vége a korrupciónak és legyen vége ennek a pártnak” – mondta az esztergomi Fidesz-irodánál tüntető mintegy 150 ember előtt Sáska János. A helyi piac egykori üzemeltetője szerint az ország jelenleg Keletre tart, olyan irányba, ahol lassan nem lehet demokráciáról beszélni.
