Megújul az M1 közszolgálati televíziós csatorna

Sajtóközlemény

Az M2 csatorna esti sávjában márciustól létrejövő Petőfi TV és a júliusban induló M4 Sport csatorna mellett 2015. március 15-étől megújul az M1 közszolgálati televíziós csatorna műsorkínálata is, mindezek mellett a Duna TV a nemzeti főadó szerepébe lép.

M1 – a napi aktuális csatorna

Az eddig vegyes műsortartalmat sugárzó M1 csatorna teljes kínálatában megújul. A továbbiakban folyamatos hírszolgáltatást biztosít, továbbá hírháttér- és magazinműsorokat sugároz. Az alkotók számára tematikában a BBC, a brit közszolgálati aktuális csatorna, míg a napi adásszerkezetben az amerikai CNN televízió műsorszerkezete jelenti a mintát.

Az ugyancsak megújuló híradók mellett – többek között – napi tőzsdei, gazdasági, agrár-, innovációs, kulturális híradók készülnek. Dramaturgiájuk a BBC által már sikeresen alkalmazott formátumokra épül. Újdonság lesz az is, hogy az M1 éjszakai adászárását egy új, angol nyelvű híradó jelenti majd, amelynek elindítása médiatörténeti esemény lesz Magyarországon, hiszen napi idegen nyelvű híradót még egyetlen magyar csatorna sem működtetett.

Megújul és jelentősen kibővül az időjárás-jelentés – Kárpát-medencei és európai tartalommal –, valamint részletes és állandóan frissülő országos közlekedési jelentések lesznek folyamatosan elérhetők a hét minden napján.

A napi híradók mellett, napközben és az esti műsorsávban is, új magazinműsorok indulnak napi és heti gyakorisággal. A bel- és gazdaságpolitika mellett lesz világpolitikai, európai uniós, Kárpát-medencei, oktatási, egészségügyi, agrár-, kis- és középvállalkozói, turisztikai, fogyasztóvédelmi, környezet- és klímavédelmi, technológiai és innovációs, egyházi, valamint a fogyatékkal élőknek szóló magazin is. A divat és az autós-motoros világ is önálló magazint kap.

Az M1 műsorszerkezete naponta öt, stúdióból közvetített élőműsorblokk (Ma reggel, Ma délelőtt, Ma délután, Ma este, Ma éjjel) sugárzására épül, amelyet egy-egy műsorvezető vezet, és amelyet a stúdióból vagy más helyszínről politikai, gazdasági, kulturális szakmai beszélgetések mellett híradók, magazinok és egyéb élő kapcsolások egészítenek ki az ország különböző pontjairól és a világ más részeiről.

Új stúdió- és műsorarculat

Az M1 az új műsorszerkezethez új stúdió- és műsorarculattal is készül. Ennek megalkotására az MTVA – 2014. októberében – Simon Jago-t, a BBC World News, illetve az Al Jazeera és más televíziók arculatát is készítő brit szakembert kérte fel. Az új stúdiót, műsorhelyszíneket a tervező 2015. március 15-én mutatja be a magyar nézőknek.

Az M1 napi aktuális blokkjainak műsorvezetőiről 2015. február 15-éig születik döntés, az azonban bizonyos, hogy az MTVA vezetése elsősorban az elmúlt években tapasztalatot szerzett és a nézők által leginkább kedvelt televíziós személyiségek közül választ majd.

Duna TV – a nemzeti főadó

A földfelszíni digitális sugárzás bevezetése Magyarországon minden állampolgárnak biztosítja a Duna TV adásainak vételét, éppen úgy, mint az M1 csatornát. Vagyis megszűnt a Duna TV-t eddig ért hátrány, amely korábban csak a műholdas vételi lehetőségre korlátozta a Duna Televízió elérését.

Ezzel megteremtődött annak lehetősége, hogy a Duna TV – amelyet korábban Európa legjobb kulturális televíziójává is választottak – a továbbiakban nemzeti főadóként tegyen eleget a törvény által előírt közszolgálati követelményeknek, társadalmi, nézői elvárásoknak.

Ennek megfelelően a Duna TV a hazai nézők mellett az egész Kárpát-medencei magyarságnak lesz képes teljes, közszolgálati, kulturális és szórakoztató tartalmat sugározni. Így még szélesebb közönség számára lesznek elérhetők a vallási és egyházi tartalmak, a kisebbségi, esélyegyenlőségi műsorok is.

A közszolgálati tartalom mellett a Duna TV adásai közt megtalálhatók lesznek a közönség által kedvelt szórakoztató műsorok is. Itt lesznek láthatók mások mellett a Magyarország, szeretlek!, a Fábry, a Szálka, a Ridikül, a Maradj talpon!, a Hacktion, a Fapad című sorozat és a Gasztroangyal, a Családbarát, az On the spot, illetve a Bábel is.

Az M4 Sport csatorna indulásáig a kiemelkedő hazai és nemzetközi sportesemények is ezen a csatornán lesznek láthatók. Így a labdarúgás, a kézilabda, az autós sport és más események szerelmeseinek sem kell lemondaniuk kedvenc műsoraikról.

A háttér

A megújuló csatornák felügyeletét továbbra is a médiatörvény rendelkezései szerinti közszolgálati műsorszolgáltatók (MTV Zrt. és Duna TV Zrt.) látják el, mindaddig, míg a törvény által elrendelt átalakulásuk le nem zárul. Ezt követően a csatornák felügyeletét az egységes Duna Médiaszolgáltató Zrt. veszi át.

A tartalmakat továbbra is az MTVA gyártja. Az alap a tartalmak előállításához elegendő forrásnak tartja költségvetését, kiegészítő források bevonását nem látja indokoltnak.

Az MTVA 2015-ben az M1 tartalmaihoz igazodóan meg kívánja újítani okostelefonos alkalmazásait és webes felületeit is. Ezekről az innovációkról folyamatos tájékoztatást ad.

Operatív csapat

A megújuló csatornák és tartalmak tervezésére az MTVA menedzsmentje külön projektet hozott létre, amelynek tagja – az MTVA hír-, hírháttér- és közéleti területeket irányító személyein kívül – az MTV Zrt. és a Duna TV Zrt. vezérigazgatója is.

Alapcsomagban

A csatornák profiljainak változását követően az M1, az M2, a Duna csatorna továbbra is az úgynevezett alapcsomag részét képezik majd, és a Médiatanács döntése értelmében az új M4 Sport csatorna is az alapcsomagba kerül, így a nézők díjmentesen juthatnak hozzá e közszolgálati csatornákhoz.

Budapest, 2015. január 6.

Dobos Menyhért
Duna TV Zrt.
vezérigazgató

Medveczky Balázs
MTV Zrt.
vezérigazgató

Dr. Szabó László Zsolt
MTVA
vezérigazgató