Tájékoztató gyűlés Beregszászban

Seder Ilona, a Beregszászi Járási Tanács elnöke és Kincs Gábor, a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal megbízott elnöke január 15-én, csütörtökön tájékoztató fórumra hívta össze a járás településeinek polgármestereit, és a helyi tanácsok munkatársait. A tájékoztató gyűlésen a helyi tanácsok vezetői a január 20-án induló katonai mozgósításról és az adótörvények változásairól kaptak tájékoztatást.
Az Ukrajna elnöke által aláírt rendelet értelmében január 20-án megkezdődik a katonai mozgósítások negyedik szakasza, amely április 1-ig fog tartani. Ezzel kapcsolatosan tájékoztatta a gyűlés résztvevőit Jurij Velicskanics, a megyei hadkiegészítő parancsnok helyettese, valamint Vaszil Dzerin, a beregszászi járási hadkiegészítő parancsnokság helyettes vezetője. Elmondták, hogy az „antiterrorista hadműveletekben” több hónapja részt vevő katonák fizikailag és lelkileg is elfáradtak, minél előbb le kell őket cserélni. A Beregszászi járásból a mostani behívás keretében 253 katonaköteles személyt kell behívni, közöttük 25 tartalékos tisztet. De ez a szám nem végleges, bármelyik nap változhat. Az érintett személyek először értesítési behívót kapnak majd, nekik jelentkezniük kell a járási hadkiegészítő parancsnokságon orvosi vizsgálatra. A vizsgálatot követően döntenek majd arról, hogy az alkalmasnak bizonyult férfiakat behívják-e. Jurij Velicskanics hangsúlyozta, hogy azok, akik a közeljövőben, a mozgósítás keretben behívót kapnak, és alkalmasnak bizonyulnak a katonai szolgálatra, két hónapos kiképzésen vesznek majd részt különböző katonai bázisokon, a tartalékos tisztek pedig a katonai akadémiákra mennek.
A behívottak fizetést is fognak kapni, a beosztásuknak megfelelően. Lesz, aki otthon kapja meg a behívót, akit nem találnak otthon, az a munkahelyén is átveheti. Akit megtalálnak, de nem lesz hajlandó átvenni a katonai behívóját, azzal a milícia fog foglalkozni a továbbiakban, ami persze nem jelenti azt, hogy azonnal börtönbe zárják, vagy a bíróságra viszik.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen okok miatt kaphat valaki felmentést a behívás alól, Jurij Velicskanics elmondta: „Nem hívhatók be katonának azok, akik három, vagy annál több gyereket nevelnek, akinek I. vagy II. csoportba tartozó mozgássérült gyerekük van, akik olyan rokont ápolnak, aki nem tudja magát egyedül ellátni. De nem lehet behívni az ellenség által elfoglalt területek lakosait, papokat, lelkészeket, nappali tagozaton tanuló diákokat, aspiránsokat, és azokat, akik egészségi állapotuk miatt alkalmatlanok a katonai szolgálatra.
A tavalyi évben negyvenkilenc kárpátaljai katona, két, önkéntes alakulatban fegyveres szolgálatot teljesítő személy és négy határőr vesztette életét a terrorellenes hadműveletekben.
A helyi költségvetésekkel és adóügyi változásokkal kapcsolatban Olena Vas, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal pénzügyi osztályának vezetője, és Marija Bidzilja, a Beregszászi Adóhivatal médiakapcsolatokért felelős vezetője tájékoztatta a polgármestereket és a tanácsi munkatársakat.

Badó Zsolt