Maliban lecsengett az ebolajárvány

Negyvenkét napja nem észleltek új megbetegedést – közölte Bamakóban a nyugat-afrikai ország egészségügyi minisztere, Ousmane Kone vasárnap éjjel.
A negyvenkét nap – az ebola lappangási idejének kétszerese – az Egészségügy Világszervezet (WHO) által meghatározott időszak. Amennyiben ez idő alatt nem jelentenek újabb megbetegedést, a szervezet előírásai értelmében ki lehet jelenteni, hogy véget ért a járvány. Vasárnap a WHO mali képviselője is a miniszter kijelentésével egybecsengően nyilatkozott.

Maliban októberben észlelték az első ebolás esetet. Csakhamar sikerült szinte teljesen feltartóztatni a fertőzést, de novemberben újabb esetekről érkeztek hírek. A WHO szerint összesen nyolcan fertőződtek meg, közülük hatan meghaltak. Más források hét halottról tudnak.

A mostani ebolajárványban eddig több mint 8400-an vesztették életüket Nyugat-Afrikában, túlnyomó többségében Libériában, Sierra Leonéban és Guineában. A fertőzöttek számát 21 300-ra teszik.

Az új megbetegedések száma jelentősen csökken a térségben, de még így is legkevesebb ötven gócpont maradt a felsorolt országokban – mondta a napokban David Nabarro, az ENSZ ebolaügyi megbízottja.