gyerek iskolataska

Megváltozott az iskolák támogatásának rendszere

Az oktatási minisztérium hivatalos oldalán olvasható, hogy megváltozott az iskolák támogatásának rendszere Ukrajnában – írja az osvita.ua. Mostantól minden ukrajnai iskola támogatása az oktatási szubvenció elve alapján valósul majd meg – tájékoztatott Inna Szovszun, az oktatási miniszter első helyettese.

Inna Szovszun szerint a változtatás célja, hogy minden oktatási intézmény egyforma támogatást kapjon, függetlenül földrajzi elhelyezkedésétől.

„Korábban az iskolákat a helyi költségvetésből tartották fenn. Ez nagyjából azt jelentette, hogy a helyi önkormányzatok kiutalták azt az összeget, amely rendelkezésükre állt erre a célra. Ha nem futotta a költségek teljes finanszírozására, akkor a szubvenció keretein belül pótolták a hiányzó összeget” – mondta Szovszun.

„A különböző területek helyzete igencsak változó volt, mivel egyes térségek teljes egészében fenn tudták tartani iskoláikat, mások akár 80-90 százalékos állami dotációt is kaptak ugyanerre a célra. Ugyanakkor az iskolai oktatás biztosítása az állam felelőssége és kötelessége, és az iskolák támogatása, valamint a gyermekek színvonalas oktatásra való joga nem függhet attól, hogy az intézmények gazdag vagy szegény megyében találhatóak” – hangsúlyozta Inna Szovszun.

Az iskolák szubvenció elvén történő támogatásának menete a következő lesz: az oktatási minisztérium valamennyi iskola fenntartásának költségét közvetlenül a megyék és járások felé irányítja, ott pedig a megfelelő képlet alapján osztják majd el az összeget.

– Ez nagyon komoly változást jelent, hisz korábban az oktatási minisztériumot nem vonták be az iskolák támogatásába – emelte ki a miniszterhelyettes. – A kormány január 14-én elfogadta a szubvenciók elosztását szabályozó döntést. Ennek értelmében a jövőben nem merülhetnének fel problémák a pedagógusok bérének kifizetésével kapcsolatban.

Inna Szovszun elmondta, hogy hasonló elv alapján támogatják majd a munkavezetők képzését is.

Kárpátalja.ma