Obama Barack 001

Az Egyesült Államok uralkodó hatalom kíván maradni

Az Egyesült Államoknak nagyobb figyelmet kellene fordítania a Kínával való együttműködésre ahelyett, hogy a regionális kereskedelmi egyezményből kizárja Pekinget – egyebek között ezt a gondolatot fejtik ki szakértők a Global Times című angol nyelvű kínai napilap legfrissebb számában, megállapítva, hogy Washington továbbra is uralkodó hatalom kíván maradni az ázsiai térségben is.
A lapban publikáló szerzők Barack Obama amerikai elnök éves országértékelő és programhirdető beszéde alapján írták elemzésüket. Az újság felidézi: Obama kedden azt mondta, hogy az Egyesült Államoknak – nem pedig Kínának – kell a világ leggyorsabban fejlődő régiója, Ázsia számára meghatározni a kereskedelmi szabályokat.

Csa Hsziao-kang, a nemzetközi kapcsolatok kutatója erre utalva megjegyezte, Washington attól tart, hogy Kína gyors növekedése veszélyezteti az Egyesült Államok státusát a térségben. Megjegyezte, Obama szavaiból arra következtetni, hogy Washington aktívabbá fog válni a térségben.

A Global Times emlékeztet rá, hogy az Egyesült Államok a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) elnevezésű szabadkereskedelmi megállapodás kezdeményezője, és tizenegy kereskedelmi partnerével a dolgozók jogaira, a környezet védelmére és a kereskedelmi akadályok csökkentésére vonatkozó közös szabványok és normák kidolgozását folytatja. Kína azonban nincs a meghívottak között – fűzi hozzá.

Peking ezzel egy időben az Ázsia és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) keretében egy szélesebb gazdasági együttműködési rendszer létrehozását szorgalmazza, ezenkívül más többoldalú szabadkereskedelmi megállapodásnak is kezdeményezője.

Li Haj-tung a kínai külügyi egyetem professzora szerint az Egyesült Államoknak nagyobb figyelmet kellene szentelnie a Kínával való együttműködésre ahelyett, hogy a regionális kereskedelmi egyezményből kizárja Pekinget.

A Global Times idézi a kínai külügyi szóvivőt is, aki nyilatkozatában leszögezte: Kína a kölcsönösen előnyös együttműködés híve az egyes országokkal, beleértve az Egyesült Államokat is. Hua Csun-jing kijelentette, országa azt szeretné, ha minden érintett fél együttesen méltányos, nyitott és átlátható közegben építené gazdasági kapcsolatait.