Elhagyták a katonák a donyecki repülőtér rommá lőtt terminálját

Vladiszlav Szeleznyov, az ukrán fegyveres erők főparancsnokságának szóvivője csütörtök délelőtt kijelentette, hogy jelenleg is heves harcok folynak a donyceki repülőtéren, ahol az épületek egy részében továbbra is tartják állásaikat a katonák. Szavai szerint a folyamatos szakadár tüzérségi támadások következtében „csaknem teljesen” összeomlott az új terminál épülete. Emiatt csütörtökre virradó éjjel úgy döntöttek, hogy hagyják el a katonák az épületet, és vonuljanak vissza távolabbi védőállásokba – tette hozzá.

Az Azov ukrán önkéntes alakulat korábban azt közölte, hogy az oroszbarát szakadár támadások következtében a repülőtér teljesen megsemmisült, ezért védői – akiket emberfölötti kitartásukért „kiborgoknak” neveztek el Ukrajnában – 242 nap után elhagyták azt. Ezt azonban a védelmi minisztérium később cáfolta, úgy pontosítva az információt, hogy a szétlőtt terminált hagyták csak el, a repülőtér más területén és épületeiben tartják állásaikat.

Andrij Liszenko, a Kijev által terrorellenesnek nevezett kelet-ukrajnai hadművelet parancsnokságának szóvivője csütörtökön arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában 10 ukrán katona esett el és 19 sebesült meg a konfliktus övezetében.