A minszki megállapodás tiszteletben tartásáról fogad el határozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsa

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa vasárnap várhatóan határozatot fogad el, amelyben a héten született minszki megállapodás teljes körű végrehajtására szólít fel – mondták el diplomaták a világszervezet New York-i központjában.


A javaslatot – sokak meglepetésére – az az Oroszország körözteti, amelynek vétójoga miatt a BT-nek eddig nem sikerült érdemben lépnie az ukrán válság ügyében. A tervezetről a diplomaták jelzése szerint néhány órával azt követően szavaznak majd, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusövezetben (helyi idő szerint szombat éjfélkor) életbe lép a csütörtökön Minszkben kötött megállapodásban rögzített tűzszünet.

A szöveg egyebek között a Biztonsági Tanács mély aggodalmát tolmácsolja a térségben lezajlott „tragikus események” miatt, és leszögezi, hogy a konfliktust csak békés módon lehetséges megoldani. Kitér arra is, hogy Ukrajna szuverenitását és területi egységét teljes mértékben tiszteletben kell tartani.

Moszkva már nem először nyújt be javaslatot az ENSZ-ben, de az eddigieket a többi BT-tag elvetette, egyebek között azért, mert képmutatónak tartották a Krímet elcsatoló Oroszország kezdeményezését.