gyerta gyasz

A 128-as egység újabb veszteségei

Újabb két kárpátaljai katona halálhírét hozták nyilvánosságra ukrán hírportálok február 16-án.

A 41 éves lókai Jaroszlav Koszty Debalcevében esett el, a mukachevo.net információi szerint halálhírét február 14-én erősítették meg a felelős szervek. A 128-as hegyi gyalogdandár katonája két gyermeket: egy 14 éves lányt és egy hétéves kisfiút hagyott maga után.
A 42 éves csapi Oleh Kovaly harci feladatainak teljesítése közben – előzetes információk szerint a minszki megállapodás életbe lépését követően – vesztette életét.
Oleh Kovaly 2004–2010 között a Csapi Városi Tanács Állami Építésügyi Felügyelőségének vezetőjeként, illetve főépítész-helyetteseként tevékenykedett. 2010-től az Ungvári Járási Állami Építésügyi Felügyelőség igazgatója volt. Feleséget, két gyereket és egy unokát hagyott hátra.

Kárpátalja.ma