A segélybehozatal hosszas és költséges is
Úgy tartja a mondás, hogy „Bajban ismerszik meg a barát”. A kárpátaljai magyarok esetében öröm az ürömben, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is vannak jó barátok a határokon túl, akik szívükön viselik sorsunkat.
Az anyaországban és más elcsatolt területeken elmúlt hetekben több alkalommal is végeztek gyűjtést az egyházak, jótékonysági- vagy segélyszervezetek. Az viszont, hogy ezek egyrészt eljussanak Kárpátaljára, aztán pedig a rászorulókhoz, különösen nehéz és bonyolult folyamat, tele buktatókkal.
A Katolikus Karitász szeretetszolgálatának helyi szervezete, a Kárpátaljai Szent Márton Karitász munkatársai nap mint nap kénytelenek szembesülni ezzel karitatív munkájuk során. Ezekről, továbbá a szervezet közelmúltban végzett tevékenységéről Fehér Ferencet, a Karitász igazgatóját kérdeztem.
– Főként milyen kéréssel keresik fel önöket a rászorulók?
– Szervezetünknek Kárpátalján 12 településen – Kőrösmezőn, Rahón, Gyertyánligeten, Nagybocskón, Aknaszlatinán, Técsőn, Huszton, Nagyszőlősön, Beregszászban, Ungváron, Munkácson és Szerednyén – van helyi kirendeltsége. Egyre nagyobb problémát jelent a gazdasági helyzet az emberek számára, egyre többen keresik fel irodáinkat, mert nem tudják kiváltani a gyógyszerüket, gondot okoz a napi élelem előteremtése is. Március folyamán sikerült egy gyorssegélyt eljuttatnunk a rászorulók részére. Ebben a 102 római katolikus egyházközség és azok plébánosai voltak a segítségünkre, ugyanis azokat igyekeztünk megsegíteni, akik egy-egy egyházközség hívei közül a leginkább rászorultak.
– Az anyaország a jelen helyzetben is próbál segíteni a kárpátaljaiakon.
– Magyarországon március 15-re hirdettek gyűjtést a templomokban. Ennek jóvoltából valószínűleg április második felében meg tudnánk kezdeni a segélyprogram megszervezését. Most ugyanis még nem tudjuk, mekkora összeget gyűjtöttek, de csak ennek ismeretében tudjuk a programot kidolgozni. A tervek elkészülte után indulna a segélyezés lebonyolítása, amely várhatóan egy éven át tartana. A nyári hónapokra kisebb, a téli időszakra pedig nagyobb volumenű támogatás szétosztását tervezzük. Mivel egy ilyen ügyben igen nehéz igazságosnak lenni, figyelembe fogjuk venni, hogy az egyházközségeknél mennyi a templomba járó hívek száma, és elsősorban ennek arányában részesülnének a támogatásban. Megkértük a 102 egyházközség plébánosát, hogy vagy ők, vagy egy általuk megbízott személy segédkezzen ebben, aki rendelkezik helyismerettel, és tudja, kik az igazán nehéz sorban lévők az adott településen. Persze, ez sok felelősséggel és még több feszültséggel jár, mert nem kaphat mindenki a segélyből, s akárhol is húzzuk meg a határt, mindig lesz olyan, aki kimarad.
Az egyházi gyűjtésen kívül van egy kormányzati támogatás is, amelyet a történelmi egyházak segítéségével juttatnak majd el a rászorulóknak.
– Akadnak olyanok is, akik segíteni szeretnének. De külföldről ez nem egyszerű.

Fülünkbe jutott a hír egy megegyezésről, amelyet Magyarország és Ukrajna kötöttek a segélyek behozatalának megkönnyítésére. Magyarországon emiatt sok helyen gyűjtésbe is fogtak, abban a tudatban, hogy megoldódott a behozatal gondja. Viszont a megegyezésben állítólag volt egy kikötés is: a Kárpátaljára érkező szállítmánynak csak az egyik fele maradhat Kárpátalján, a másik felét Ukrajna távolabbi részeire vinnék. Ez elég nehezen kivitelezhető, és ezzel becsapnánk az adakozókat is, hiszen ők a kárpátaljaiakat akarják segíteni. Érdeklődtünk az itteni hatóságoknál a megállapodásról, de nem tudtak róla semmit. Ezért egyelőre csak a bizonytalanság van arról, hogy lesz-e egyáltalán valamilyen engedmény, s ha igen, milyen feltételekkel. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy „túl sok” segélyszállítmányt nem is tudnánk fogadni, mert csak 4 olyan helyi karitász szervezet van Kárpátalján, amely rendelkezik a fogadáshoz szükséges engedéllyel és raktárhelyiséggel is. És persze annak a négynek is korlátozott a befogadóképessége.
Ha bárki segíteni szeretne, vagy ismer a környezetében olyat, akinek segítségre lenne szüksége, az bátran vegye fel a kapcsolatot a szolgálat szervezeteivel, a kárpátaljaiak esetében a helyi karitásszal vagy annak hiányában a helyi plébános által megbízott felelőssel (ha helyben nem derül ki, akkor a központi karitásznak is írhatnak a munkacs@caritas-transcarpathia.com e-mail címen vagy hívhatják a +380313154671-es telefonszámon). Ha pedig a határon túl tartózkodik, a Katolikus Karitász segítségét e-mailben az office@caritas.org.hu címen, az 1/372-0910-es telefonszámon és az 1/372-0914-es faxszámon kérheti.
Espán Margaréta
