A halál után eljön a feltámadás

„Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atyaistentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: »Ez az én szeretett fiam, akiben gyönyörködöm«, ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben.” (2Pt 1, 16–19)
Lassan kétezer éve, hogy a Megváltót megölték, de a róla szóló bizonyságtétel ma is él. Ezt a történetet azóta is egyfajta titokzatosság lengi körül, mert a korlátozott emberi tudat szerint Krisztus halála és feltámadása kétezer esztendő távlatából tekintve is maga a csoda. E titokzatos, belső meggyőződés bűvöletében éltek a tanítványok, az apostolok, az első keresztyének, mint ahogyan ebben élnek ma is a Krisztusról bizonyságot tévő emberek.
A húsvéti örömhír változatlan üzenete, hogy Jézus él. Meg voltak győződve erről az apostolok, és erről ír második levelében Péter, aki megtapasztalta Krisztus feltámadását, tanúja volt megjelenésének és dicsőségének. Ő – mint meggyőződött, hiteles személy, aki hallotta a mennyből jövő szózatot – írja a gyülekezeteknek, a ma élő embereknek, hogy Jézus él, és azok is mind élni fognak, akik benne hisznek. Húsvétkor, a feltámadás ünnepén nekünk, akik a tanítványok sorában vagyunk, ki tudja már, hányadik nemzedékként, ugyanezzel a hittel és meggyőződéssel kell bizonyságot tenni, elmesélni és továbbadni a húsvéti történetet.
Krisztus feltámadása és mennybemenetele óta, emberi léptékkel mérve, igen komoly idő telt már el. És nekünk az apostolok nyomdokaiban járva hirdetnünk kell, hogy a halál nem zár le mindent, nem vesz el mindent, az csak egy átmeneti állapot, mert Krisztus győzött a halál felett, amikor feltámadt a halottak közül! A feltámadás az üdvösségre és a kárhozatra történik majd, amiben magam is hiszek, amelyről meg vagyok győződve, mert én is hallottam hiteles, meggyőződött emberektől és Isten igéjéből. Isten kegyelméből én is azoknak a sorában tudhatom magam, akik hisznek a feltámadásban, és hirdethetik a feltámadás evangéliumát a ma élő embereknek.
2015-ben itt, Kárpátalján, ebben a mai nehéz és bonyolult helyzetben nagyon fontos, hogy örök érvényű vigasztalást nyújtsunk azoknak, akik az elmúlt hetekben álltak meg csendben, némán szerettük koporsója mellett, akik az értelmetlen polgárháború áldozataitól vettek búcsút.
Mert ez a búcsú nem örökre szól, hanem egy időre csak, aminek a keserűsége, bánata egy napon meg fog törni, úgy, ahogy megtört a keserűségük a Jézus testét megkenni szándékozó asszonyoknak, amikor hiába keresték a Mestert a meghaltak között. Úgy, ahogy megtört a keserűségük a csendes félelemben meghúzódó tanítványoknak, akik között megjelent Jézus, és így szólt: „Békesség néktek!” A gyász, a keserűség, a szomorúság, a veszteség tudata meg kell, hogy törjön az által a reménység által, amit az evangélium ébreszt a mi szívünkben – a Szentlélek által.
Hiszem, hogy ennek a húsvétnak különös jelentősége lesz sok ember életében. Akik eddig úgy érezték, hogy ők nem érintettek, de ennek ellenére mégis érintettek lettek, mert megtapasztalták a hozzátartozói halál okozta keserűséget és gyászt, azok most különösen érzékenyen hallgatják és fogadják az Isten igéjét, azt az üzenetet, ami szószékek sokaságáról hirdettetik a református és más templomokban.
Úgy gondolom, hogy nekünk ma újra el kell mondani, amit elmondott Péter második levelében, hogy nem kitalált meséket követve ismertettük meg a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmát. Nem kitalált meséket terjesztünk akkor, amikor Krisztus egyháza hirdeti a feltámadás evangéliumát. Jézus Krisztus hatalma a halál feletti győzelemben mutatkozott meg és teljesült be.
Milyen keserűek voltak az emmausi tanítványok! Jézus hozzájuk szegődött, és felismertette magát. Milyen nagy változás állt be Tamás életében, vagy a kétségbeesésében mesterét megtagadó Péter életében, amikor a feltámadt Jézus találkozott vele, és kérdezett, és feladatot bízott rá! És jusson eszünkbe, hogyan változtatta meg a Jézussal való találkozás Saulnak az életét, akiből Pál apostol lett, a pogányok apostola! Mind-mind meggyőződött, hiteles ember volt, és legfőbb céljuk az volt, hogy a Jézus Krisztussal való találkozás személyes élményét elmondják.
A XXI. század emberének ugyanerre a hitelességre és személyességre van szüksége. Ma is azok az igehirdetések, bizonyságtételek, a húsvéti asztal körül történő beszélgetések viszik közelebb az emberekhez az evangéliumot, amelyek meggyőződésből hangzanak el, és azok gyógyítanak sebet, ébresztenek reménységet, amelyek őszinte hittel mondatnak el.
Kívánom, hogy így, ezzel a meggyőződéssel és hittel hangozzanak el a húsvéti versek a gyerekek szájáról, és így hangozzanak el a húsvéti bizonyságtételek a legegyszerűbb emberek és a tanult igehirdetők szájáról is.
Az Ige azt mondja a 17. versben: „Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: »Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm«. Ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen”.
Hiszem, hogy a feltámadás után a tanítványok életük előző három esztendejét teljesen átértékelve tudták felidézni Jézus tanítását. Újra tudták értékelni a csodákat, amelyeket láttak. Életre szóló, halált, félelmet legyőző megtapasztalássá vált mindaz, amit hallottak a mennyből, amit láttak a Jordánban, amikor Keresztelő János megkeresztelte Jézust, és amit hallottak a hegyen az Atya bizonyságtételeként. Ezek mind-mind ott éltek a tanítványok szívében, ez mind felelevenedett a feltámadás csodájának megélése közben. Amikor erről meggyőződtek, akkor vált az életükben az ezt megelőző események mondanivalója igazi evangéliummá és hiteles bizonyságtétellé.
Nekünk, ma élő embereknek ugyancsak nagyon sok megtapasztalásunk, ismeretünk lehet. Nagyon sok mindenről mondhatjuk el, hogy már hallottuk. Hallottuk az Igéből, olvastuk a Szentírásból, hallottuk prédikációkban, istentiszteleteken, temetésen, de mindez akkor változik igazi üzenetté, hitélménnyé, amikor elhisszük, hogy a halál után eljön a feltámadás. Miután a tanítványok átélték ezt a csodát, akkor vált bennük is minden addigi élményük igévé, életet adó erővé. A ma élő névleges keresztyének életében minden ismeret, minden keresztyén tradíció, szokás akkor válik a hit igazi tartalmává, amikor elhiszik, hogy mindennek a lényege a földi lét után teljesedik be, amikor a megigazultak a Krisztusba vetett hit által feltámadnak az örök életre, a mennyei polgárságra, az üdvösségre.

Zán Fábián Sándor,
a KRE püspöke