Magyar feltalálók: Fonó Albert és a repülőgép-hajtómű

Neves feltalálóink életét tanulmányozva észrevehetjük, hogy sokan közülük a repüléstudomány területén kutattak. Alkatrészek, különböző repülésre képes szerkezetek megalkotásában a magyar feltalálók az élvonalban vannak. Jelen esetben a tudományterület szintén jeles képviselőjét, Fonó Albertet mutatjuk be, akinek nevéhez a repülőgép-hajtómű megalkotása fűződik.
Fonó Albert 1881-ben született Budapesten. A Fasori Gimnáziumban eltöltött diákévei alatt Rátz László matematikaprofesszor felfigyelt tehetségére, és szárnyai alá vette. Az a kiváló elme foglalkozott vele, aki később Wigner Jenő és Neumann János útját is egyengette – olvashatjuk Köteles Viktória 88 magyar találmány című könyvében. Fonó 1899-ben beiratkozott a Királyi József Műegyetemre, ahol megismerkedett későbbi barátjával, Kármán Tódorral. Diplomáját kézhez kapva német, belga, svájci, francia és angliai gyárakban vállalt munkát, majd Budapestre visszatérve műszaki doktori vizsgát tett.
Érdeklődése igen szerteágazó volt. Ezt jól példázza az, hogy mintegy húsz kutatási témában több mint ötven szabadalmat nyújtott be. Fő szakterülete az energetika volt. Tehetségét és hozzáértését mutatja az általa kidolgozott gázkazán, majd annak egy ötven évvel későbbi utódja, egy bányászati légsűrítő berendezés. Szállítógépek és vasúti járművek önműködő fék- és menetszabályozójának a szabadalmát 1924-ben a német Siemens-cég vásárolta meg. 1926-ban az elsők között dolgozott ki egy szárnyashajót, amelynek kísérleteibe Kármán Tódor is bekapcsolódott – olvashatjuk a gov.hu oldalon.
A legjelentősebb alkotásai és munkái a sugárhajtóművek terén maradtak fent. Az első, sugárhajtás elvét alkalmazó találmányát 1915-ben alkotta. A légitorpedó segítségével a tábori tüzérségi fegyverek hatótávolságát akarta megnövelni. Fonó a következőképpen foglalta össze újításának lényegét: „a lövedék a mozgási energia helyett vegyi energiát tárol a magával vitt tüzelőanyagban. Útközben a tüzelőanyagot a szembeáramló levegővel elégetik, a keletkező hő munkává alakulva át, legyőzi a légellenállást. Ezáltal nemcsak az ellenállás győzhető le, hanem a repülő lövedék fel is gyorsulhat. Lehetővé válik, hogy viszonylag kis kezdősebességgel nagy lőtávolság, továbbá a találati pontban nagy becsapódási energia legyen elérhető.”
Fonó légitorpedója, melyet később légsugár-motorként is hívott a mai torlósugár-hajtómű minden elemét tartalmazta. A szerkezet egy ágyúlövedékkel kombinált, egyszerű, forgó alkatrész nélküli hőerőgép lett volna. Ezt s az abban rejlő lehetőségeket felismerve, az osztrák–magyar hadvezetőség elutasította Fonó szabadalmi javaslatát. Azzal utasították el beadványát kísérletek nélkül, hogy a megoldástól gyakorlati siker nem remélhető. Bíztak a koruk hagyományos tüzérségi technikájában.
A negatív visszajelzés azonban nem szegte kedvét, s az 1920-as évek elején figyelme ismét a sugárhajtás addig megoldatlan problémája felé fordult. Ekkorra ugyanis teljesen egyértelművé vált, hogy a légcsavaros repülőgépek bizonyos sebességhatárt képtelenek túllépni. Fonó 1928-ban dolgozta ki légsugár-motornak elnevezett találmányát. Ez a hajtómű alkalmassá tette a nagy magasságban haladó repülőgépek hangsebességénél is gyorsabb szárnyalását. Találmányára német szabadalmat kért; ezt rövidesen kiegészítette egy pótszabadalmi bejelentéssel, mely a sugárhajtóművet egy külön erőforrásból hajtott kompresszor segítségével alkalmassá teszi hangsebesség alatti működésre. A két szabadalomban a feltaláló a sugárhajtómű négy változatát írta le. A rendkívül szigorú és precíz német szabadalmi elővizsgálat négy évig, 1932-ig tartott, amikor is Fonó Albert szabadalma bejegyzésre került.

Gál Adél

Kárpátalja.ma