Hét kevésbé ismert Árpád-házi királylány

Szent Margitot, Erzsébetet vagy Piroskát senkinek sem kell bemutatni, azonban a középkori Európa egyik legjelentősebb uralkodóházából származó, többtucatnyi hercegnő közül számos ismeretlen akad, akinek pedig igen érdekes élettörténete van. A szemérmetlen meztelenkedő, az intrikus, aki a háború közepén szült, aki rávette férjét a szüzességre és a többiek.
A szemérmetlen meztelenkedő

V. István király és Kun Erzsébet első leánygyermeke, Katalin (1256-1319) nevét nagyapja, IV. Béla Spalatóban elhunyt leányáról kapta. Az édesanyjától a források szerint a „kun népre jellemző szőke hajat és mosolygó kék szemet” öröklő gyermek – a középkori királylányoknál nem meglepő módon – egy politikai alku tárgyává lett.

1268-1269-ben a Magyar Királyság déli bánságait a szerbek fosztogatták, ám a magyar seregek kiverték őket onnan, sőt a szerb királyt, I. Uroš Istvánt is elfogták. A béke megpecsételése a tekintélyes váltságdíj mellett a 12 éves Katalin és a szerb uralkodó fia, Dragutin (1276-1282) házassága lett. Béla király ily módon kívánt déli szövetségest szerezni. Az újdonsült férj – aki kezdetben szerény, visszahúzódó életet élt, s szegények adományozásával foglalta el magát – korábban egy lovasbalesetben elvesztette férfiasságát, így a forrásokban a „szemérmetlen meztelenkedőnek” nevezett Katalin a sógorával, Milutin herceggel kezdett tiltott viszonyba.

A türelmetlen Dragutin 1276-ban magyar segítséggel fellázadt atyja ellen, s a gackói csatában megverte seregeit, majd kolostorba záratta apját, aki egy évvel később el is hunyt. Uralma idején megtámadta a hamvaiból feltámadni látszó Bizáncot, azonban kísérlete kudarcot vallott. Dragutin 1282-ben egy vadászbaleset során eltörte a lábát, uralkodásra alkalmatlannak ítélte saját magát, így néhány északi terület kivételével lemondott öccse, Milutin javára. Dragutin IV. László magyar királytól a rokoni kapcsolatok miatt Belgrád (Nándorfehérvár) környéki területeket kapott, amelyeket egészen 1316-ban bekövetkező haláláig birtokolt. Életét a Szerémségben szerzetesként fejezte be.

Akinek intrikái miatt vér folyt

IV. Béla leányának, a 14 éves Annának (1226-1274) kezét Mihail Vszevolodovics csernyigovi fejedelem kérte meg fia, Rosztiszláv számára. A csernyigovi majd novgorodi herceg – akit később szentté avattak – 1230-ban tette alig több mint 15 éves fiát Novgorod helytartójává, akit már a következő évben el is kergettek. Nagyapját apja segítségével igyekezett elűzni a Magyar Királysággal határos Halicsból, ám ez a sikere sem volt hosszú életű. Mihail azelőtt kérte meg a magyar király leánya, Anna kezét a fia számára, mielőtt hatalmas tatár sereg zúdult az orosz földekre. Béla ekkor még nemet mondott, azonban 1243-ban, a magyarországi tatárjárás végeztével már megköttethetett a frigy.

A királylány meglehetősen rossz természetű volt. A magyar királyi család intrikáit nagy részben neki köszönhette, s kötekedő, békétlen mivolta miatt sokszor tört ki családi viszály a budai udvarban. Öregedő és betegeskedő apját behízelgéssel, hamis információk közlésével maga mellé állította, és senki mást nem engedett a közelébe. Apja halála után a családi kincseket Prágába szállította a vejéhez, ami miatt a cseh és a magyar csapatok egy véres csatában össze is csaptak.

IV. Béla a Halicsi Fejedelemség élére helyezte vejét, ám nagyapja kiverte az országból a magyar hadakat. Rosztiszláv ezt követően már nem vett részt a keleti politikában, Béla udvarában, a király egyik közeli embere lett, s nagy segítséget nyújtott apósának az ország újjáépítésében.

Aki rávette férjét, hogy sohase bújjanak közös ágyba

IV. Béla és nikaiai Mária első leánygyermekét, Kingát (1224-1292) Krakkó és Sandomir hercegéhez, V. Boleszlávhoz (uralkodott: 1243-1279) adták feleségül. A frigy nyilvánvalóan dinasztikus célú volt (a Kijevbe már betörő, s a lengyel- és magyar földeket is veszélyeztető tatárok ellen), és nem vette figyelembe a királylány mély elhatározását, miszerint Krisztus menyasszonya akart lenni.

Boleszláv apja merénylet áldozatává vált, amikor a leendő fejedelem egyéves volt. Maga a gyermek is sokat szenvedett a Piast-dinasztia hatalomért folyó belső harcai miatt. Konrád mazóviai herceg édesanyjával együtt börtönbe vetette a fiút, ahonnan egy híve segítségével tudott megszökni, s Magyarországon keresett menedéket. 1239-ben IV. Béla magyar király hozzáadta leányát, a 13 éves Boleszlávnál két évvel idősebb Kingát.

Az 1999-ben szentté avatott királylány rávette férjét, hogy Istennek tetsző, tiszta életet éljenek. Urától egy évi szüzességet kért, melyet újabb egy év követett. A krónikák szerint a leendő lengyel fejedelem kezdetben vonakodott felesége óhaját teljesíteni, ám később belement az egyezségbe, így ráragadt a „szemérmes”, illetve a „szégyenlős” jelző. A tatárok dúlása Lengyelországot is elérte, s a házaspár magyar földre menekült.

Áruló rokonai oldalán Boleszláv nem volt hajlandó részt venni az országra zúduló tatár hadak elleni csatában, így Krakkó hatalmas károkat szenvedett az ázsiai nomád törzsek támadásainak következtében. Később újjáépítette a várost. Mivel fogadalma miatt utóda nem született, unokaöccse, II. Leszek követte őt a trónon. Kinga a férje halála után a klarisszák aszketikus rendjébe lépett, s nem vette át az ország tartományainak irányítását, hiába kérlelték a lengyel előkelők.

Aki a háború közepén szült

II. András király és második felesége, Courtenay Jolán konstantinápolyi latin császári hercegnő egyetlen gyermekének, Jolántának (1219-1251) a pápa I. Hódító Jakab aragón királyt (uralkodott: 1213-1276) jelölte ki férjéül, aki éppen megvált első feleségétől. Az esküvőt Jolánta 16 éves korában tartották Európa egyik legnagyobb templomában, a barcelonai katedrálisban, amelyet 46 napi járóföld választotta el a magyar királyi székhelytől, Esztergomtól. Jolánta a szertartás után mint aragóniai és katalán királyné, s egyben a francia földön levő Montpellier úrnője lett.

A mórok ellen folytatott küzdelme révén már életében a „hódító” jelzővel illetett Jakab kisgyermekkorát a francia Carcassone börtönében töltötte, ám mindez nem megtörte, hanem megerősítette, s harcos férfit faragott belőle. Így mikor Aragónia kormányzása 1227-ben ténylegesen is a kezébe került, figyelme a Hispániai-félsziget déli részének meghódítása felé fordult. 1229 és 1235 között elfoglalta a Baleár-szigeteket, amelyek később fontos kereskedelmi védelmet jelentettek az országnak. Ezt követően bekapcsolódott a muzulmánok európai kiűzését célul kitűző reconquistába is, aminek gyümölcseként Valenciát foglalhatta el.

1235-ben vette feleségül a maga is keresztes ideát valló II. András magyar király leányát, Jolántát, aki mindenben támogatta az arabok ellen küzdő férjét, s el is kísérte a frontra, így gyakran a katonai tábori sátorban hozta világra gyermekeit. Összesen tíz utóddal örvendeztette meg férjét. Jakab sokat adott véleményére, tanácsait gyakran megfogadta. A szociálisan is érzékeny királyné halálos ágyán lediktált végrendeletében 30 000 szegény megsegítését kérte férjétől.

Aki kardot ragadva felkeléseket vert le

II. Géza király első leánygyermekét, az akkor 8 éves Erzsébetet (1149-1190) Dániel prágai püspök kérte feleségül a Magyar Királysággal szövetséges Német-római Császárság uralkodója, I. Barbarossa Frigyes megbízásából II. Ulászló cseh fejedelem fia, Frigyes (uralkodott: 1172-1173, 1178-1189) számára. Az esküvőre Erzsébet 12 éves korában került sor. A férje által gyakran magára hagyott asszony hat gyermeknek adott életet. Erős, önálló nő vált belőle, s 1184-ben, mikor felkelést szítottak ellene a prágai hercegség előkelői, híveivel – maga is kardot ragadván – leverte a lázadást.

A II. Ulászló cseh uralkodó és felesége, Babenbergi Gertrúd gyermekeként születő Frigyes 1172-ben lett Csehország fejedelmévé, amikor édesapja lemondott a javára. Azonban nem élvezhette sokáig az uralkodói előnyöket, mivel sem a cseh országgyűlés, sem I. Barbarossa Frigyes német-római császár nem támogatta országlását, így unokatestvére, II. Szobeszláv ülhetett a trónra.

1178-ban újra Frigyes lett a Cseh Fejedelemség vezetője, mikor a császárral szövetségben egy csatában legyőzte az időközben kegyvesztetté váló Szobeszlávot. A német-római császár elismerte Frigyest császári hercegként, ám Henrik prágai püspökkel és Konrád Ottó morvai őrgróffal kellett osztozkodnia a hatalmon. Csehország három részre bontásával Frigyes hatalma igen csekély volt, gyakorlatilag a császár bábjaként, a regensburgi udvarban élte utolsó éveit.

Aki három férjet fogyasztott el

Zsófia (1041-1095), a szőke hajú királylány I. Béla és felesége, a lengyel származású Rixa első leányaként jött a világra. Az első vőlegénye, a viharos bátorságáról és szálfatermetéről ismert weimari Vilmos, az ellenséges német seregben szolgált, majd Béla király foglya lett. Ekkor Zsófia 17 éves volt. Vilmos halála után a volt vőlegény unokaöccse Ulrik, isztriai és krajnai határgróf kérte meg Zsófia kezét, majd 8 éves házasság után ő is elhalálozott. 1071-ben a szász király, Magnus (uralkodott: 1072-1106) hitvese lett, aki mellett haláláig kitartott.
Magnus (jelentése: hatalmas), a norvég Billung-ház legutolsó tagja mielőtt 1072-ben Szászország hercegévé kenték volna fel, 1070-ben részt vett Ottó bajor herceg felkelésében, amely IV. Henrik német-római császár ellen irányult. A lázadás nem járt sikerrel, Magnust a Zsófiával való egybekelés után néhány nappal foglyul ejtették, s Harzburg várában raboskodott egészen addig, amíg hetven szász fogolyért el nem cserélték az otthoniak. (Más források szerint egy bátor mentőakció során szabadították ki.) Később sem szimpatizált a császárral, a két ősellenség végül ugyanabban az évben hunyt el.

Akit visszaküldtek

Géza fejedelem második gyermekeként született Juditot (973-1020) 14 éves korában 987-ben kérte feleségül I. Mieszko lengyel nagyfejedelem fia, a lobbanékony természetű Boleszláv számára. A lengyel krónikaíró szerint Judit szép és kiváló volt, sőt arany és ezüstből álló dús hozományt is vitt magával. 2 év múlva azonban a fiatal férj – első, német feleségéhez hasonlóan – elégedetlen lett Judittal, s királyi koronára vágyva a német fejedelmek között nézett körül új asszonyért, Juditot pedig hazaküldte Gniezno várából csecsemő fiával, Beszprimmel együtt.

A Piast-házból származó Vitéz Boleszláv (uralkodott: 992-1025) a lengyelek Szent Istvánja, ugyanis északi szomszédunk a fejedelem ellentmondást nem tűrő politikájának köszönhette államiságát, s Európában betöltött szerepének megalapozását. Mieszko utódja apja halálát követően, miután a trónharcok során száműzte mostohaanyját és féltestvéreit, egyesítette az Odera és Visztula folyók közt és a Warta folyó mentén élő törzseket, majd megkezdte a Lengyel Fejedelemség határait kijjebb tolni. Kiterjesztette uralmát a Balti-tenger partvidékére, s országlása idején került a máig az egyik legemblematikusabb lengyel város, Krakkó a fejedelemséghez, amelyet a csehektől orozott el. Az életében öt feleséget elfogyasztó Boleszláv 33 éven át uralkodott, ám csupán 1025 húsvétján koronázták királlyá, így csak két hónapig élvezhette a felkent szerepkört.