Idén is megrendezik A magyar népdal napját Martonvásáron

Szeptember 13-án idén is várja az érdeklődőket Martonvásáron A magyar népdal napja, amelynek programjai között szerepel a Csík Zenekar és Kacsó Hanga Borbála fellépése, valamint egy rendhagyó prímástalálkozó is – hangzott el a rendezvény budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.

A második alkalommal megszervezett rendezvény célja a népzene népszerűsítése, az érték- és közösségteremtés – mondta el az eseményen Kunos Tamás, a Csík Zenekar brácsása, A magyar népdal napjának főszervezője.
Hozzátette: a zenei előadások mellett – amelyek között a 300 énekest felléptető dalkör és dalárdatalálkozó is szerepel – más programok is lesznek a rendezvényen, a Martonvásár főterén felállított és a Földművelésügyi Minisztérium által támogatott Hungarikum közben kézműves és múzeumpedagógiai foglalkozások, valamint népi játszótér fogja várni a családokat. Ugyanitt egy tárogatókészítő mester segítségével lehet majd betekintést nyerni a hangszerkészítés rejtelmeibe.
A magyar népdal napjának egyik nagy eseménye lesz a Csík Zenekar délutáni koncertje, az együttes vendégeként a Kossuth-díjas Presser Gábor is feltűnik a színpadon – emelte ki Kunos Tamás.
Szabó Tibor martonvásári polgármester az eseményen elmondta, A magyar népdal napjának otthont adó Fejér megyei településnek komoly hagyományai vannak a népzene és népművészet terén, a napokban ünnepelték, hogy 45 éve oktatnak néptáncot a helyi általános iskolában.
Martonvásáron szeptember 11. és 13. között tartják meg A magyar népdal napjának eseményeit felvezető Martonvásári Napokat is, ahol mások mellett Rúzsa Magdi és a ByTheWay együttes is fellép, emellett a Virtuózok csapatának gálaműsora is színesíti a programot.
A Martonvásári Napokon szeptember 12-én, szombaton színpadra álló, saját bevallása szerint a zenével a néptáncon és népzenén keresztül megismerkedő Rúzsa Magdi az eseményen elmondta: hisz abban, hogy a népzenét olyanokhoz is el lehet juttatni, akik alapvetően nem nyitottak erre a műfajra, csupán megfelelő tálalásra van szükség. Az énekesnő az alkalomra ennek megfelelően népzenei motívumokat, dalokat is felölelő könnyűzenei műsorral készül.
A Dankó Rádió másfél órás élő közvetítéssel fog jelentkezni Martonvásárból A magyar népdal napján, a MÁV-START Zrt. pedig menetrendszerinti járataiból idén is biztosít helyszínre induló zenevonatokat a Budapest Déli pályaudvar-Martonvásár és Székesfehérvár-Martonvásár viszonylatban. A rendhagyó járatok utastereiben népzenei kínálat fogja várni az utasokat szeptember 13-án.