Kárpátaljai versenyzők a Kaszás Attila Versmondó Fesztiválon

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a társszervezők június 13-án a Jókai Napok kísérő rendezvényeként immáron nyolcadik alkalommal rendezték meg a nagytehetségű, de sajnos fiatalon elhunyt színészről, Kaszás Attiláról elnevezett versmondó fesztivált Révkomáromban. A rangos felvidéki szavalóversenyre a helyieken kívül Magyarországról, Erdélyből, a Vajdaságból és Kárpátaljáról is érkeztek versenyzők, akiknek száma elérte a 80 főt. Kárpátalját a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) delegáltjaként két diák, Szeles Evelin, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola tanulója, a KMPSZ költészet napi szavalóversenyének első helyezettje, és Komonyi Arnold, a Nagyberegi Református Líceum diákja képviselte, akiket Kovács András, a Nagyberegi Református Líceum tanára, a KMPSZ elnökségi tagja kísért el a hosszú útra.
A kis csapat péntek estére érkezett meg a szlovákiai Révkomáromba. Másnap a fesztivál ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melynek helyszíne a Komáromi Jókai Színház aulája volt. Ezt követően a színház előtti kertben a fesztivál minden résztvevője lerótta tiszteletét Kaszás Attila szobra előtt. A nyitóünnepség után korcsoportonként négy helyszínen folyt a verseny elődöntője. A három korosztályban egy szabadon választott és egy felvidéki magyar költő versét kellett előadniuk a versmondóknak. A szavalatok meghallgatása után a szakavatott zsűri – akiknek soraiban Kaszás Attila egykori pályatársai is helyet kaptak – bronz-, ezüst- és aranysávba sorolta a döntősöket. Az aranysávos minősítést kapott versmondók mindhárom kategóriából bekerültek a délutáni döntőbe és újra előadták a bíráló bizottság által jobbnak ítélt versüket. A fesztivált az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó gála zárta a Jókai Napok záróünnepségének keretében. Valamennyi versenyző emléklapot és értékes könyvjutalmat kapott. A zsűri döntésének értelmében Szeles Evelin (felkészítő tanára Czébely Lajos) a második kategóriában aranysávos, Komonyi Arnold (felkészítő tanára Kovács András) a harmadik korcsoportban ezüstsávos minősítéssel végzett.
A VIII. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál egy méltán híres és színvonalas esemény volt, amelyen kellemes élményekkel gazdagodtak a résztvevők. Köszönjük a lehetőséget és a támogatást a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek, és köszönjük a szíves fogadtatást és a színvonalas versünnepet a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének és a társszervezőknek.

Komonyi Arnold
Nagyberegi Református Líceum, 11. osztály