Nincs pénz a terrorelhárítási művelet résztvevőinek járó lakástámogatásra

A terrorelhárítási műveletekben (ATO) részt vevő katonák és családjaik problémáiról, szociális védelméről tárgyaltak június 18-án Kárpátalján – közölte a mukachevo.net hírportál.

Kárpátalján jelenleg huszonhárom olyan család él, amely a kelet-ukrajnai harcokban vesztette el egyik tagját, és amelynek lakhatási körülményein javítani kell. A megyének viszont nincs elegendő pénze erre a célra.

Ugyanakkor Kárpátalja a közeljövőben remélhetőleg megkapja annak a 300 millió hrivnyának egy részét, melyet a Legfelsőbb Tanács az ATO-résztvevők lakásainak felépítésére különített el március elején.

Vaszil Hubal kormányzó elmondta, hogy Kárpátalján a falvakból érkezett személyek nehezen jutnak lakáshoz, ezért ezt a problémát a szociális védelemmel foglalkozó osztály figyelmébe ajánlotta.

Kárpátalja.ma