Az újságíró új arcai – Interjú Lengyel Jánossal

Lengyel János újságíró, író, publicista. 2009 óta tagja a Független Újságírók Szövetségének. 2011-ben fejezte be tanulmányait az ELTE BTK történelem szakán. Írásaival több anyaországi, illetve kárpátaljai folyóiratban is találkozhattunk. 2009-ben jelent meg első interjúgyűjteménye, 2015-ben pedig ennek a folytatása látott napvilágot. A megjelenés alkalmából az új kötetéről kérdeztem.

Az Arc-poeticák címet kapta az interjúgyűjtemény. Hogyan esett erre a választás?

Arcok, gondolatok, életutak, vágyak, elképzelések. Emberek, gondolkodó lények, beszélgetőpartnerek. Nem is tudom, eredetileg az alcím tűnt jó választásnak, de aztán a szerkesztőmmel, Szemere Judittal folytatott megbeszélésünk során pattant ki a fejemből az ötlet. Ez frappáns is és könnyű megjegyezni, no meg Juditot idézve „amolyan lengyeljánosos”. Röviden ennyi.

Az előszóban említi, hogy a 2009-es, Halott ember karácsonya című kötetet nem érezte teljesnek. Ebben az összeállításban is érez hiányosságokat?

Igen, az ember sosem lehet teljes mértékben elégedett. Az újonnan megjelent kötetbe beválogatott interjúk kapcsán is maradt bennem hiányérzet. Ez részben az én hibám is. Sajnos volt olyan alanyom, aki többszöri ígérete ellenére sem szólalt meg, de olyan is akadt, aki az interjú közben gondolta meg magát. Dupka György például majd’ 10 évi hezitálás után állt végre kötélnek. Természetesen vannak még olyan kárpátaljai közéleti személyiségek, akik tekintetében a számos kudarc ellenére sem mondtam le arról, hogy egyszer majd mégis feltehetem nekik a kérdéseimet, és azokra választ is kapok. Megsúgom, már készül a következő beszélgetős kötet anyaga. Ki tudja, talán a frissen megjelent könyvnek is köszönhető, hogy némely vonakodó alannyal máris sikerült időpontot egyeztetnem.

A Dupka Györggyel készített interjút nevezhetjük a legfrissebbnek, mivel ez az egyetlen, ami a 2015-ös évben készült. Ez is közrejátszott abban, hogy a beszélgetés kiemelt helyet kapott a kötetben?

Készítettem idén más interjúkat is, de végül azokból nem válogattam be. Ez az interjú már évek óta húzódik, most is az utolsó pillanatban lett kész és került be a könyvbe. No meg, Dupka a kiadóm, eddig több kötetemet is megjelentette már. Az igazság az, hogy eredetileg egy velem készített beszélgetést tettem volna a végére, amiben a kötettel kapcsolatos kulisszatitkokat árultam volna el. De először nem találtam újságírót hozzá. Az egyik ismerősöm belekezdett végül, de több hónapi várakozás után sem készült el az anyag. Szóval ez a tervem nem sikerült.

Az interjúkat két nagy fejezetbe sorolta: az elsőbe a határokon innen élő, a másodikba a határokon túli személyeket helyezte. A beszélgetések során tapasztalt különbségeket a két kategória között?

Igen, de ezúttal a határokon innét kategória az Ukrajnában, Kárpátalján élő személyekre vonatkozik. Ami a kérdést illeti: igen is, meg nem is. Alanyaim mindegyike magyar, de legalábbis vegyes családból származik, tehát közös a nyelv, a kultúrkör, a maga sokszínűsége ellenére. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy más-más társadalmi és egyéb közegben nőttek fel, szocializálódtak. Más a foglalkozásuk is.

Érdekes, mondjuk, az Árvay Viktóriával készült beszélgetés, aki akkor éppen Budapesten élt. Frissen költözött fel, és még az új élmények hatása alatt volt. Azóta újfent szülővárosában, Beregszászon él. A másik Szigeti Vladimir esete, a beszélgetésünk óta Budapestet maga mögött hagyta és Nagymuzsalyt érintve meg sem állt Németországig.

De kiemelném még kedves barátomat, Urbán Magdolnát, akit évekkel ezelőtt tiszteletbeli beregszászinak fogadtunk. Méltán mondhatom, hogy kis túlzással én ismertettem meg a kárpátaljai magyarság életével, a Kárpátalján művelt magyar irodalommal, a gyönyörű tájjal. Persze megszólaltattam olyanokat is, akik még sosem jártak szűkebb hazánkban, mégis valahogy kapcsolódnak hozzá.

A KVIT (Kovács Vilmos Irodalmi Társaság) több tagja is helyet kapott a kötetben (Lőrincz P. Gabriella, Pusztai-Tárczy Beatrix, Kovács Eleonóra, Csordás László, Marcsák Gergely). Az interjúik alapján hogy látja, volt igény a társaság megalakítására?

Az igazság kedvéért elárulom, hogy amikor ezek a beszélgetések készültek, még nem létezett a KVIT. Bár Csordás Lászlóval és Lőrincz P. Gabriellával a társasággal kapcsolatban később készítettem interjút, de nem ezeket válogattam be a kötetbe. Egy ilyen irodalmi társaságra már akkor is volt igény, amikor én voltam fiatal. Akkor nem sikerült megvalósítanunk. Hogy miért? Nem is tudom. Nem voltunk elegen? Túl nagy volt közöttünk a korkülönbség? Szétszóródtunk a világban?

Én 1994-ben próbáltam összehozni egy közösséget, kevés sikerrel. A Szabó Dezső Magyar Szellemi Műhely akadozva, de egy ideig működött, aztán a munkám Magyarországra szólított, és ez egyben a műhely végét is jelentette. Megjegyzem, ez nem kimondottan csak irodalommal foglalkozó társaság volt.

Említette, hogy a kötetben szereplő egyes személyekkel már több interjút is készített. Miért esett pont a gyűjteményben szereplőkre a választás?

Igen, például Nagy Zoltán Mihállyal, Lőrincz P. Gabriellával vagy Füzesi Magdával is többször készítettem már interjút. Többnyire soros kötetük megjelenése kapcsán. Az eredeti listán több név szerepelt, de sajnos voltak, akiket nem sikerült úgymond becserkésznem, mások pedig elzárkóztak a megszólalástól. De neveket e tekintetben nem szeretnék említeni.

Mikorra várhatjuk a következő gyűjtemény megjelenését?

Őszintén szólva: fogalmam sincs. Talán a jövő év végére együtt lesz az anyag, aztán kiadót kell találnom, aki megpályázza a megjelentetéshez szükséges összeget. Attól kezdve már a kuratórium tagjainak kegyeitől függ a dolog. De mindenképpen szeretnék összehozni egy harmadik interjúválogatást, amiben talán, hacsak részben is, pótolni tudom az első két kötet hiányosságait. No meg Kárpátalján amúgy is divatos a trilógia, interjúkból biztosan nem volt még.