Assisi Szent Klára ünnepe

„Szent Ferenc kicsiny palántája” a klarisszák rendjének alapítója volt. Regulája mellett végrendelete, valamint négy Prágai Szent Ágneshez írt és egy Ermentridus nővérhez írott levele maradt fenn.

Klára Assisiben született a 12. század végén. Családja az ősi és gazdag Offreducci-Favarone nemzetséghez tartozott, palotájuk Assisi központjában, a San Rufinóról elnevezett székesegyház terének egyik oldalán állt.

Klára két unokaöccse, Silvestro és Rufino Ferenc követői lettek a szegénység útján. 1210-ben Klára meghallotta Ferencet, amint a dóm mellett prédikált. Szavai, melyekkel a megfeszített Krisztus radikális követéséről beszélt, megindították Klárát. Ferenchez fordult tanácsért, mit tegyen. A régebbi legenda elmondja: „Szent Ferenc atyánk a világ elhagyására buzdította. Élénk érveléssel mutatta meg neki, hogy milyen ostoba a világ reménysége, milyen álnok a világi dicsőség, és arra tanította, hogy a szüzesség drágagyöngyét őrizze meg annak a csodálatos Vőlegénynek, aki az emberek iránti szeretetéből lett emberré.”

Ferenc azt tanácsolta Klárának, hogy virágvasárnap (1211. március 18-án) ünnepi öltözékben menjen a székesegyházba misére. A püspököt értesítették Klára tervéről, ezért miután megszentelte a pálmaágakat a körmenet előtt, lejött a szentély lépcsőjén, és egy ágat a lépcső aljában álló Klára kezébe adott, jelezvén ezzel, hogy a maga részéről hozzájárul kolostorba vonulásához.

Klára tudta, hogy a családja minden erejével ellenezni fogja kolostorba lépését, ezért egy barátnője kíséretében megszökött szülei házából. Maguk mögött hagyták a várost, és lefelé ereszkedtek a Porciunkula-kápolna felé. E kápolnában Klára letette minden ékességét, és Szent Ferenc kezéből magára öltötte a bűnbánók szürke ruháját, fátylát, és derekára kötötte a bűnbánat kötelét.

A rokonok teljesen elképedtek, amikor másnap kiderült, hogy mit tett Klára, aki akkor már a Bastia melletti Szent Pál bencés apácakolostorban volt, ahova az éjszaka folyamán Ferenc elvitte. Családja minden módon vissza akarta vinni Klárát a városba, de nem tudta eltántorítani szándékától. Mikor már sokáig húzódott a meddő vita, Klára az egyik kezével megragadta az oltárterítőt – ezzel a régi szokás szerint menedékjogot kért a templomtól –, másik kezével pedig lekapta fejéről a kendőt, s a rokonok meglátták lenyírt fejét. Ebből megtudhatták, hogy Klára visszavonhatatlanul Istennek szentelte magát.

Ezt követően az apácák úgy határoztak, hogy a várható zaklatások miatt jobb lesz, ha Klára és barátnője elhagyják a zárdát. A Panso melletti San Angelo-kolostorba mentek, ahol Klára húga, Ágnes is csatlakozott hozzájuk. Az apácák itt is féltek, ezért április végén útjukra bocsátották a „szökevényeket”. Ferenc ekkor úgy határozott, hogy véglegesen az Assisi melletti San Damiano-kápolna mellett telepíti le őket. Itt alakult meg a ferences apácák első kolostora.

Klára haláláig a kolostor lelkianyja volt. Sokan határozták el, hogy csatlakoznak hozzá. Nemcsak a legkisebb húga, Beatrice, hanem édesanyja, Hortulana asszony is felvételét kérte a kolostorba, amikor megözvegyült.

Klára nagy elszántsággal kezdte kolostori életét, és nagyon sokat követelt önmagától, annyira, hogy Szent Ferencnek kellett közbelépnie, és a vezeklésnek korlátot szabnia. Nővéreitől azonban nem kívánta meg ezt a szigort, sőt, állandóan mérsékletre és józanságra intette őket.

A kolostor csendjében, kiszakítva a világ forgatagából, abból a felismerésből formálta meg az életet, hogy a szerzetesek az egész titokzatos test minden tagjáért felelősek, életük összefügg az összes keresztény életével, és sokaknak segítségére vannak. Ezzel elzárt szegénységük apostoli távlatokat nyert.

A kolostorban igazi szegénység uralkodott. Így írt Klára Prágai Szent Ágnesnek: „Ó, boldog Szegénység! Örök gazdagságot rejt magában azok számára, akik szeretettel ölelik magukhoz! Ó, szent Szegénység! Isten a mennyek országát ígéri és a boldog élet hervadhatatlan koszorúját adja annak, aki birtokolja a szegénységet, és törekszik utána. Ó, Szegénység, mennyire tetszel Istennek! Az Úr Jézus Krisztus, ki a mennyet és a földet kormányozza és vezérli, aki szólt, és mindenek lettek, páratlanul magához ölelt!”

Klárának hosszasan meg kellett küzdenie ezért a szegénységért. A IV. lateráni zsinat ugyanis 1215-ben úgy rendelkezett, hogy az új szerzetesi közösségnek a már meglevő regulák közül kell kiválasztaniuk életszabályukat. Kláráék számára legkézenfekvőbb a bencés apácák regulája lett volna, de ez a regula azt a szegénységet, amelyet Klára Ferenctől megismert, nem biztosította. Ferenc olyan regulát adott testvéreinek és nővéreinek is, amely szerint nemcsak egyenként, hanem közösségben sem birtokolhatnak semmit, és megélhetésükért koldulniuk kell. Ahhoz, hogy törvényesen élhessenek ebben a formában, Klárának meg kellett szereznie a pápai jóváhagyást. Ezért harcolt a szó szoros értelmében mindhalálig. Nem türelmetlenkedett, nem lázadozott, de harcolt, nagyon következetesen.

III. Ince pápa végül megadta a klarissza apácáknak a szegénység privilégiumát, ami annyit jelentett, hogy a ferences nővéreket senki nem kényszeríthette arra, hogy vagyonuk legyen. A regula jóváhagyását pedig IV. Incétől kapták meg, aki maga vitte el azt Klára halálos ágyához 1253. augusztus 9-én. Klára életének legnagyobb öröme volt ez.

IV. Ince pápa két alkalommal is felkereste Klárát. Megrendítő találkozások voltak ezek a pápa és a szegény, ágyban fekvő apáca között. (Klára 1244-től kezdve szinte folyamatosan ágyban fekvő beteg volt.) A pápai udvarból leginkább Hugolino bíboros ismerte fel a szent jelentőségét, az a Hugolino, aki később IX. Gergely pápa lett. Így írt Klárának: „Rád bízom a lelkemet, és úgy ajánlom a gondjaidba, ahogyan Krisztus a kereszten Atyjának ajánlotta a lelkét. Az ítélet napján majd számot adsz róla, ha nem fogsz gondoskodón törődni a lelkemmel. Én ugyanis bizonyos vagyok abban, hogy eléred a legfőbb Bírónál azt, amit állhatatos önátadásoddal és számtalan könnyeddel kérsz.”

Miután Klára 1253. augusztus 11-én meghalt, a pápa Perugiából bíborosaival együtt eljött a temetésére. 1255. augusztus 15-én avatták szentté. Ünnepét azonnal felvették a római naptárba, augusztus 12-ére. 1969 óta augusztus 11-én ünnepeljük.

Jóságos Istenünk, te az evangéliumi szegénység szeretetét oltottad Szent Klára szívébe. Közbenjárására add, hogy mi is kövessük a szegény és alázatos Krisztust, és így eljussunk színed látására a mennybe. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen.