Szent István-nap Mezőkaszonyban
Kulturális rendezvénnyel méltatta az államalapítás ünnepét a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet, a „GRAVIS” Mezőkaszony és Térsége Fejlesztéséért Civil Szervezet és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség augusztus 20-án, Mezőkaszonyban.
A PCS célja, hogy Kárpátalja minden egykori vármegyéjében hagyományőrző programokat valósítson meg, hogy összehozza a maroknyi magyarságot, s a helyi népzenei csoportoknak biztosítson fellépési lehetőséget. Így rendeznek évente KurucFesztet Tiszapéterfalván, Bethlen-napot Huszton, Dobó-napot Császlócon, s most az első magyar Árpád-házi királynak állítottak emléket Kaszonyban.
A rendezvényt Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója nyitotta meg, aki az összefogás fontosságára hívta fel a figyelmet, s reményét fejezte ki, hogy az ünnepség a jövőben is Szent István szellemiségét és üzenetét hirdeti majd.

A kulturális blokkban a házigazdák részéről fellépett a Nefelejcs amatőr néptánccsoport, a helyi óvoda, zeneiskola és kultúrház növendékei, továbbá a református egyház kórusa. Színpadra lépett a beregdédai kultúrház tánccsoportja, a Kékviola néptáncegyüttes, a Bótrágyi Református Énekkar, a bégányi kultúrház Krisztina tánccsoportja, valamint az UREGY Band, az Ungvári Református Egyetemi Gyülekezet együttese. A program a Sodró együttes fellépésével és táncházával zárult.

Az első Szent István-nap a Bethlen Gábor Alap, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kaszonyi Termálfürdő anyagi támogatásával valósult meg.
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma
