katonak zaszlo 01

Haszid zsidók pénzt adományoztak a Kelet-Ukrajnában szolgáló ukrán katonáknak

Az Ukrajnába érkezett haszid zsidó zarándokok 300 ezer hrivnyát, azaz csaknem négymillió forintot adományoztak a kelet-ukrajnai harcok övezetében szolgáló ukrán katonák támogatására – közölte pénteken a Kijevtől délre, Cserkaszi megyében lévő Uman városi tanácsa.

Az összeget a városi tanács számlájára utalták. A város vezetése közölte, hogy az összeget az Umanból a frontra vezényelt katonák támogatására fordítják.

Eddig már mintegy 12 ezer haszid zarándok érkezett Umanba, ahol hagyományosan megünneplik a zsidó újévet, a rós hasánát, ami idén szeptember 14-15-re esik. A zarándokok folyamatosan érkeznek, idén összesen mintegy 27 ezer főt várnak az ukrajnai városba a világ 24 országából, elsősorban Izraelből és az Egyesült Államokból, ahol a legnagyobb számban élnek a 18. században létrejött haszid irányzat hívei.

Az ukrajnai Uman zsidó temetőjében nyugszik Nachman rabbi (1772-1810), a beszlovi haszidizmus alapítója, aki tanításaiban az Istenhez való egyszerű és örömteli viszony, a tánc és az ének fontosságát hangsúlyozta. Sírjához évente több tízezer haszid zarándokol el.

Kárpátalja.ma