Ismertté vált a megyei tanács összetétele
Kárpátalján napokig tartó csend után e hét elején kezdték meg az október 25-i helyhatósági választások eredményeinek „tömeges” közzétételét, de még korántsem minden eredmény hivatalos.
Az előzetes szavazatszámlálás alapján még az elmúlt héten ismertté vált, mely politikai erők jutottak be a Kárpátaljai Megyei Tanácsba, s hány képviselővel lesznek jelen a legjobban teljesítő pártok a régió önkormányzatában. Így megtudhattuk, hogy a Jedinij Centr (JeC) 18 képviselőt delegál a testületbe, Petro Porosenko „Szolidarnyiszty” Blokkja (BPP „Szolidarnyiszty”) 15 fővel, a Vidrodzsennya 11, a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt (a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség közös listája), valamint a Batykivscsina egyaránt 8-8, míg az Opozicijnij Blokk (OB) 4 fővel lesz képviseltetve a testületben.
Lapzártánkkor a világhálón megjelent azoknak az indulóknak a névsora, akik az egyes pártok listáiról megyei képviselői mandátumhoz juthatnak. A tájékoztatás értelmében a megyei tanácsi közös magyar listáról Barta József, Rezes Károly, Tóth Miklós, Gulácsy Géza, Orosz Ildikó, Péter Csaba, Kész Barnabás és Bátori József lehet a megyei önkormányzat képviselője az elkövetkező időszakban. A névsort közlő Holosz Karpat ugyanakkor arra is felhívja a figyelmet, hogy a megyei tanács összetétele a képviselőtestület megalakulásáig nem végleges, hiszen elfordulhat, hogy egyes jelöltek visszalépnek a jelöléstől, s akkor a választási listán utánuk következő személyek juthatnak mandátumhoz.
Ami megyénk magyarlakta régióit illeti, az Ungvári járásban a korábbi 66 helyett mindössze 36 képviselő alkotja majd a járási tanácsot. Az új összetételű önkormányzatban hét párt lesz jelen, miközben az ukrán nemzeti beállítottságú UKROP pártnak és a nacionalista Szvobodának nem sikerült elérnie az 5 százalékos bejutási küszöböt.
Az első helyen a szavazatok 18,0857 százalékát megszerezve a „KMKSZ” Ukrajnai Magyar Párt végzett, amely 8 képviselővel rendelkezik majd a járási tanácsban. Rajtuk kívül a JeC 7, a Vidrodzsennya 6, a BPP „Szolidarnyiszty” 5, Oleh Ljasko Radikális Pártja és az OB 4-4, a Batykivscsina 2 képviselőt juttatott a testületbe.

Az Ungvári Városi Tanácsba kilenc párt jutott be. A „KMKSZ” UMP a szavazatok 5,23 százalékát szerezte meg, ami két mandátumra bizonyult elegendőnek a 36 fős testületben. A mandátumok további megoszlása a pártok között a következő: Vidrodzsennya – 9, BPP „Szolidarnyiszty” – 5, Patriot – 4, Nas kraj – 4, Ukrajna Európai Pártja – 3, Batykivscsina – 3, JeC – 3, Szamopomics – 3.


A Munkácsi járásban a legtöbb mandátumot, 18-at a JeC szerezte meg, mögöttük a Vidrodzsennya 8-at, a BPP „Szolidarnyiszty” 6-ot könyvelhet el. A KMKSZ pártja 4 képviselői hellyel a negyedik helyen végzett, megelőzve a 3 fővel még ugyancsak bejutott Batykivcsinát.



Ami a Beregszászi Városi Tanácsot illeti, a legtöbb mandátumot – 12-t – az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártnak a KMKSZ-szel közös listája szerezte meg. A továbbiakban a Vidrodzsennya és a JeC 5-5, a BPP „Szolidarnyiszty” pedig 4 képviselőt delegálhat a városi önkormányzatba.


Szerdáig a megye 302 községe közül 241 esetében tették közzé a polgármester-választás eredményeit, azaz 61 falu esetében még mindig nincs hivatalos győztese a választásoknak. A Holosz Karpat összeállítása szerint a 241 községi elnök túlnyomó többsége, 219 fő önjelöltként indult a megmérettetésen. Hét településvezető győzött a JeC színeiben, 4-4 bírót mondhat „magáénak” a BPP „Szolidarnyiszty” és a Batykivscsina, hármat a „KMKSZ” UMP, kettőt az Vidrodzsennya, végül egyet-egyet az OB és Oleh Ljasko Radikális Pártja.
