Újabb erőszakos incidensek Németországban
Németországban már több mint 950 ezer menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta, és a rendőrség szinte naponta számol be menedékkérőket befogadó állomásokon történt kisebb-nagyobb verekedésekről.
A Schleswig-Holstein tartománybeli Itzehoe-ban működő befogadó állomáson egy csoport szír és egy csoport afgán menedékkérő esett egymásnak. Az összecsapásban nagyjából húszan vettek részt és öten megsérültek. Négy embert kórházba kellett szállítani, kilenc embert őrizetbe vettek. A nyugalmat 50 rendőr bevetésével állították helyre. A konfliktus oka egyelőre ismeretlen.
A Hessen tartományi Hattersheimben nagyjából harmincan verekedtek egy menekültszállássá átalakított tornacsarnokban. Négyen könnyebben megsérültek, két embert őrizetbe vettek. A helyi rendőrség közleménye alapján egyelőre ebben az esetben sem ismert a konfliktus kiváltó oka.
Németországban már több mint 950 ezer menedékkérőt regisztráltak az év eleje óta, és a rendőrség szinte naponta számol be menedékkérőket befogadó állomásokon történt kisebb-nagyobb verekedésekről.
Baden-Württemberg tartományban például januártól október végéig csaknem 1500 esetben kellett intézkedni testi sértés miatt – számolt be hétfőn az N24 hírtelevízió.
Általában különböző nemzetiségű csoportok csapnak össze. Szintén jellegzetes, hogy apróságnak tűnő ügyek miatt, például ebédosztáskor előforduló tolakodás nyomán keletkezik tömegverekedés. Szakértők szerint a konfliktusok elsősorban a szállások zsúfoltsága miatt mérgesednek el.