Irka-karácsony Beregszászban

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében plüssjátékokkal várták a szervezők december 15-én délelőtt a gyerekeket hagyományos Irka-karácsonyi ünnepségükön.
A rendezvény elején a szíveket az Almanach verséneklő együttes melengette át egy karácsonyi dallal, majd Espán Margaréta, az Irka főszerkesztője köszöntötte az egybegyűlteket. Mint mondta, az idei ünnepség jutalmazó jellegű, hiszen azok a gyerekek és osztálytársaik jöhettek el, akik gyakran írnak az Irkának levelet, verset, mesét vagy szívesen rajzolnak. Dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnök asszonya felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy karácsony előtt a lelküket is készítsék az ünnepre, majd a gyerekekkel közösen meggyújtották az adventi koszorú gyertyáit. Ezt követően a sárosoroszi iskolások Csalóka Péter meséjével szórakoztatták a gyerekeket, a Farkasfalváról érkezett Molnár Dorina pedig Petőfi Sándor Arany Lacinak című versét adta elő.

irka_karacsony_002
Fotó: KMPSZ

Ezután Ljubka Katalin és Nagy Klára, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának képviselői kiosztották a Miénk a város! elnevezésű játék kárpátaljai győzteseinek járó jutalmakat. A kisiskolásoknak és óvodásoknak meghirdetett játékon a Kárpát-medencében élő gyerekek összesen ötven csodasarkot nyertek meg, melyekből harminc Erdélyben, tizenöt Délvidéken, tizenhárom Kárpátalján s hat a Felvidéken talált gazdára. Az ajándékok és tanúsítványok átadása után a Tiszacsomai Kultúrház hagyományőrző betlehemes csoportja autentikus betlehemes játékkal kedveskedett a közönségnek, majd Lődár Jenő görögkatolikus lelkész, a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet elnöke beszélt az adventi készülődésről s a szeretet fontosságáról, amellyel szebbé tehetjük környezetünket. A rendezvény végén a gyerekek az Almanach együttessel közösen kedvelt és jól ismert karácsonyi dalokat énekeltek, s minden gyerek egy édességekből összeállított ajándékcsomaggal térhetett haza.

Kárpátalja.ma