Egy nagyobb edénybe körülbelül 2 liter vizet felforralunk, beletesszük a leveskockát.
A hagymát apróra kockázzuk, hozzáadjuk a darált húshoz, majd összekeverjük a rizzsel, a tojással és a fűszerekkel. Összedolgozzuk a hozzávalókat, majd gombócokat formázva belehelyezzük a forrásban lévő vízbe. Lefedve, kis lángon körülbelül 60 percig főzzük. Figyeljünk arra, hogy ne zubogjon a víz, mert széteshetnek a gombócok! Amikor elkészültek a húsgombócok, kivesszük a főzőléből, külön tálra helyezzük.
A sűrített paradicsomot a liszttel simára keverjük, majd beletesszük a főzőlébe. Felfőzzük, ízlés szerint cukorral, sóval ízesítjük. A gombócokat visszahelyezzük a paradicsomos szószba.
Főtt burgonyával, rizzsel, kremzlivel tálalhatjuk, de egyszerűen kenyérrel is ehetjük, úgy is nagyon finom.