Nagyon sok türelmet és szeretetet igényelnek – Fogyatékkal élők napközi otthona Hetyenben

Bár testileg, szellemileg vagy testileg és szellemileg egyaránt fogyatékos embertársaink sajnos nem tudnak olyan életet élni, mint az egészségesek – ám ők is teljes értékű emberek, akik nagyfokú együttérzést és támogatást igényelnek a társadalom részéről. A támogatás részét képezik a számukra létesített otthonok is, ahol nem szavakban, hanem tettekben megnyilvánuló segítőkészséggel feléjük forduló emberek igyekeznek javítani életminőségüket. Ezen intézmények egyike a Fogyatékkal Élők „Élim” Hetyeni Református Napközi Otthona.
– Az otthon 2012. szeptember 2-án nyitotta meg kapuit, a Kárpátaljai Református Egyházkerület kezelésében működik, tulajdonosa – akárcsak a hasonló mezővári intézményé – a „Nefelejcs” Alapítvány, és közösen tartja fenn az egyházkerület, a Hetyeni Református Egyházközség, a környező települések gyülekezetei, valamint külföldi és belföldi adományozók – mutatja be az otthont Cseresznye Albert hetyeni református lelkész. – Maga az épület eredetileg csehszlovák csendőrlaktanyának készült, majd a vidék Magyarországhoz való visszacsatolása után, 1940-ben – a gyülekezet kérésére – a Magyar Államkincstár átadta az ingatlant az egyházközségnek, mely kántortanítói lakást, illetve (már akkor) fogyatékkal élő gyermekek napközi otthonát akart itt kialakítani, 1944 azonban megakadályozta a tervek megvalósítását.
A szovjet korszakban 1960-ig határőrlaktanya, utána pedig fogyatékkal élő gyermekek bentlakásos otthona működött a falak közt, az utóbbi intézmény viszont 1982-ben megszűnt létezni – folytatja beszélgetőtársam. – Ezt követően előbb óvodának használták az épületet, majd itt kapott helyet a Hetyeni Általános Iskola alsó tagozata, 1992-től pedig – 2000-ben bekövetkezett megszűnéséig – a helybeli kolhoz használta. A gazdaság felszámolása után vagyonjegyekben osztották szét az ingatlant a volt kolhoztagok között, 2006-ban azután az egyház felvásárolta a vagyonjegyeket, így az épület újból egyházi tulajdonba került, és valóra válthattuk az 1940-es tervet.
Előtte azonban használható állapotba kellett hozni a kétszintes, összesen 296 négyzetméter alapterületű, de teljesen leromlott állagú ingatlant. A több helyütt is beázó tető részleges megjavítását követően, 2008 derekán megkezdődött a teljes felújítás, melynek során kicserélték a tetőszerkezetet, átfedték az épületet, új nyílászárókat helyeztek a régi, elavult ajtók, ablakok helyébe, újrapadlózták a helyiségeket, felújították az elektromos hálózatot, mindkét szinten 2-2 WC-t és zuhanyozót alakítottak ki (külön a gondozottak, külön a személyzet számára). Megtörtént a külső-belső vakolás, a teljes belső felújítás, és 2012 szeptemberére véget értek a munkálatok. Az épületet az egyházkerület, a közeli gyülekezetek, illetve a külföldi adományozók támogatásával állították helyre, míg a helyi egyházközség tagjai nagyon sok fizikai munkával járultak hozzá a felújításhoz. A gyülekezet asszonyai pedig ún. diakóniai kertet művelnek, és az ott termő gyümölcsökkel, zöldségfélékkel segítik az otthont.
Mint a tiszteletestől megtudom, jelenleg tíz fő alkotja a személyzetet, köztük három pedagógus (egyikük egészségügyi felelősként is tevékenykedik), két asszisztens, valamint öt technikai munkatárs. S rajtuk kívül – hetente kétszer – két masszőr is bejár ide dolgozni. Ma már 24 öt-harminc év közötti fogyatékossal foglalkoznak, akiket Beregdédából, Balazsérról, Kisbégányból, Zápszonyból, Rafajnaújfaluból, Mezőkaszonyból, Haranglábról, Kispapiból és Csonkapapiból ingáztatnak, s természetesen hetyeniekkel is foglalkoznak. Az ingázókat eleinte saját mikrobuszával hozta-vitte a hetyeni lelkipásztor, 2013-ban aztán a Magyar Református Szeretetszolgálat az otthon használatába adott egy Ikarus autóbuszt, mely reggel 9-re az intézménybe szállítja, délután 3 órakor pedig hazaviszi a betegeket…
– Felcseri diplomát szereztem a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában (mai nevén: Beregszászi Egészségügyi Koledzs), majd biológia–kémia szakot végeztem az Ungvári Nemzeti Egyetemen – fejti ki Veres Sándor, az otthon pedagógusa és egészségügyi felelőse. – Hogy tartottam-e az itteni munkától? Nem. A nővérem alsós tanítónő, a feleségem és a sógornőm úgyszintén, míg az anyósom – nyugdíjba vonulásáig – óvónő volt, valósággal a vérünkben van az oktatói-nevelői munka, s nekem is van kitől pedagógiai tanácsot kérnem, ha rászorulok. Mert persze, nem könnyű dolgozni a sérültekkel.
Két csoportunk van: a haladóké, illetve azoké a fogyatékosoké, akikkel nehezebben megy a foglalkozás – folytatja. – Vannak mentális, fizikai és mentális-fizikai sérültek. Akad, aki testileg egészséges, de mentálisan nagyon beteg, olyan szellemi szinten van, mint egy bölcsődés gyermek. A legtöbb fogyatékos gyermekparalízisben szenved, ők mentális és/vagy fizikai sérültek, aztán akadnak, akiknél kis mértékű paralízis alakult ki, és az autizmus jeleit mutatják, túlmozgás, idegesség figyelhető meg az esetükben, de nagyon okosak lehetnek valamiben, ami felettébb érdekli őket. Emellett pedig Rubinstein-Teidis-szindrómás fogyatékosaink is vannak, akik mind testileg, mind szellemileg sérültek.
Mint a felcser-pedagógus elmondja, ezek a betegségek általában gyógyíthatatlanok, az otthonban „csak” azt próbálják elérni, hogy ne romoljon az állapotuk. Számukra már az is nagyon sokat jelent, hogy nincsenek bezárva otthonuk négy fala közé, ahol csak egészségesekkel találkoznak, hanem olyan emberekkel vannak egy közösségben, akik hozzájuk hasonlóak, és a velük való kapcsolatnak köszönhetően – a saját szintjüknek megfelelően – szocializálódhatnak. Emellett a hozzájuk hasonló személyek társaságában önmagukat is jobban elfogadják. Vannak, akik depressziósak voltak, míg járni nem kezdtek az otthonba, azóta viszont jobb lett az állapotuk. A két masszőr pedig gyógymasszázst végez, amit a sérült gyerekek nagyon élveznek, és szemmel látható javulás tapasztalható az állapotukban. Multifunkcionális testgyakorló géppel is rendelkeznek, mellyel ugyancsak fejlesztik a sérültek mozgási képességeit.
A tanulásról szólva… A fogyatékosokhoz házhoz járnak tanárok, egyénileg foglalkoznak velük, az otthonban pedig a házhoz járó pedagógusok tanterve szerint foglalkoznak a sérültekkel, írásra, olvasásra és számolásra tanítva őket, s ezzel segítik az említett tanárok munkáját. Arra is ügyelnek, hogy ne kopjon meg az otthonba járó idősebb sérültek tudása, játékos formában a huszonéveseket is rábírják, hogy írjanak, olvassanak, számoljanak.
– Először is nagyon nagy türelem kell hozzájuk, de a jó Isten megadja ezt nekünk, akárcsak az irántuk érzett szeretetet, mert a türelem és a szeretet az a két legfontosabb dolog, amire szükség van a velük való egyéni és csoportos foglalkozások során – magyarázza Veres Sándor. – Vannak zenei és kézműves-foglalkozások is. A kifestőkönyvekben lévő képek kiszínezése, kivágása is fejleszti a gyermekek kézügyességét, akárcsak a lányok kézimunkázása, varrása, gyöngyfűzése (a kötéssel is próbálkoznak). De nem „csak” oktatói-nevelői foglalkozásokra, hanem a szórakozásra is szánunk időt. Vannak meséskönyveink, tévénk, számítógépeink, a fogyatékosok meséket olvashatnak, nézhetnek, a szellemi szintjüknek megfelelő – és természetesen nem erőszakos – számítógépes játékokat is játszhatnak, sőt számukra már az is szórakozás, ha egy szöveg füzetbe való beírása után a komputeren is leírják ugyanazt. Mindemellett asztali foci, pingpongasztal is a rendelkezésükre áll…
Egyházi intézményről lévén szó, az otthonban közösen megünneplik az egyházi ünnepeket, rövidebb karácsonyi, húsvéti verseket, énekeket is megtanulnak, majd az ünnepségeken előadják azokat. Mert ők is Isten gyermekei…

Lajos Mihály