A mártír lelkészekre emlékeztek

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem!” A 23. Zsoltár 4. verse volt a biztatás a sztálini lágerekbe elhurcolt, hitükben erős magyar férfiaknak, lelkészeknek. Számukra a Biblia jelképezte, hirdette a megmaradást, megtartatást és vigaszt.

Rájuk emlékeztünk november 10-én a Kárpátaljai Református Egyház Püspöki Hivatalának kertjében 2008-ban felállított emlékműnél…

Beregszászon a püspöki hivatal kertjében a mártíromságot szenvedett lelkészek emlékművénél megemlékezésre került sor abból az alkalomból, hogy 1944 novemberében a szovjet csapatok kárpátaljai bejövetelekor elkezdődött az egyházüldözés több évtizeden át tartó korszaka. Ennek során több lelkipásztorunk szenvedett mártírhalált, sokakat hosszú időre eltiltottak papi hivatásuk gyakorlásától.

Az alkalmon Zán Fábián Sándor püspök Jóel könyvének második része 12-17. verse alapján hirdette az igét. Az 1944 gyászos ősze kapcsán tartott megemlékezéseken többnyire arról a sok igazságtalanságról, jogtiprásról, szenvedésről esik szó, amit az istentagadók egy őrült ideológia nevében elkövettek.

Sok millió ártatlan embernek okozva ezzel mérhetetlen fájdalmat. Ám ezúttal essék szó inkább Istennek arról a megtartó kegyelméről, amelyben azok részesültek, akiket szülőföldjükről elhurcoltak, akiket hosszú időkre elzártak szeretteiktől. Nekik mély, töretlen istenhitük segített túlélni a megpróbáltatásokat, mondta a püspök. Isten hatalmát és szabadító erejét megtapasztalva ezek az emberek még inkább elkötelezett hívei lettek az egyháznak. Hazajőve még nagyobb hittel és hitelességgel hirdették az igét, példamutatásuk egész közösségekre kisugárzott.

Kegyetlen, embert próbáló idők voltak azok az évek, amikor a hűségeseknek hűségükről bizonyságot kellett tenni. Bizony olykor Isten megvizsgálja szívünket, lelkünket, és próbára teszi hűségünket. A szovjet éra ateizmusban tobzódó évtizedeire emlékezve nem szabad megfeledkezni az azt követő szabadulásról sem, hogy immáron több mint húsz esztendeje szabadon megvallhatjuk hitünket, senki ember fia nem gátolhatja meg gyülekezeteinket abban, hogy számban és lélekben egyaránt gyarapodjanak. A szenvedések évtizedeiről feltétlenül beszélni kell a fiatalabb nemzedékek tagjainak, hogy ezek a példák is meggyőzzék őket a mindenható csodálatos tetteiről és szabadító erejéről.

A hitben járókat, lelkipásztorainkat ma már nem fenyegeti az a veszély, hogy megvallott istenhitükért a Gulágra száműzik őket. A mai időkben a sátán sokkal kifinomultabb, alattomosabb módszerekkel dolgozik, hívta fel a veszélyre a figyelmet a püspök. A ma embere a szüntelen kompromisszumkeresés közepette gyakran nem tudja megkülönböztetni a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a hasznosat a haszontalantól. A lágereket megjárt evangéliumi hitű lelkipásztoraink példája arra int bennünket, hogy tisztán lássunk, és világosan beszéljünk. Legfőképpen Istennek az emberekkel kapcsolatos üdvözítő terveiről. A vészterhes időkre emlékezve világosan látnunk kell, hogy Isten nem mondott le kárpátaljai népéről. Valamennyiünk felelőssége, hogy az általa megadott kegyelmi időt megfelelően kihasználjuk.

Forrás: reformatus.com.ua