Ki lép a helyükre? – Orvoselvándorlás kórházainkból

Hogy mekkora szükségünk van a járási kórházak orvosaira és nővéreire, azt csak akkor mérhetjük fel igazán, ha elveszítjük egészségünket, és akár járóbeteg-rendelés keretében, akár valamelyik kórházi osztályra befeküdve rászorulunk a gyógyítók és a kórházi személyzet segítségnyújtására. Nagy veszélyt jelenthet hát, ha megannyi munkás és értelmiségi mellett kórházaink munkatársai is vándorbotot vesznek a kezükbe. De vajon külön a kárpátaljai magyarság egészségügyi ellátására is negatív hatást gyakorolhat-e a tömbmagyarság által lakott járások kórházi munkatársainak az elvándorlása? Nehezebbé válik-e a kommunikációjuk az orvosokkal?
Elsőként nézzünk szét a Beregszászi Járási Kórházban.

– A múlt évben összesen 150 kórházi alkalmazott mondott fel nálunk, közöttük húsz orvos és 52 nővér (a többiek a kisegítő személyzethez tartoztak) – fejti ki dr. Ivan Males, a kórház főorvosa. – Az orvosok a sebészetről, a belgyógyászatról, a gyermekosztályról, a szülészet-nőgyógyászatról távoztak, valamint egy ultrahangos berendezést kezelő és a látottakat kiértékelő doktor is távozott az egészségügyi intézményből. A legtöbben a belgyógyászati, valamint a sebészeti osztályról mondtak fel, ezért azok felvételi osztályán feltorlódtak a betegek. És maguknak az osztályokon maradt orvosoknak is több lett a munkájuk. Ami pedig a nővéreket illeti, szinte nem akadt olyan osztály, ahonnan ne távoztak volna ápolónők.

– Mi lehetett a tömeges felmondás oka?
– A fizetési helyzet. Az orvosok átlagfizetése 2157 hrivnya, a nővéreké pedig 1718 hrivnya. Az utóbbiak közül ráadásul sokan járnak be a Beregszászi járás falvaiból, sőt még Ilosva környékéről is, vagy teljes napi munkára, vagy „csak” ügyelet vállalására, ingázásuk költségeit pedig nem fedezik, saját zsebből kénytelenek megoldani a be- és a hazautazásukat, ez is szerepet játszott a felmondásukban.

– A korábbi években is történtek felmondások, volt-e már máskor is a tavalyihoz hasonló tömeges elvándorlás, és ha nem, miért éppen a múlt évben vettek ennyien vándorbotot a kezükbe?
– Korábban is itthagyta a kórházat néhány orvos, illetve nővér, de a múlt évihez fogható elvándorlásra még nem akadt példa. Miért vált most tömegessé a felmondás? Felemelték a gázárat, az elektromos áram árát, és minden másnak is felment az ára, miközben a fizetések nem emelkedtek meg úgy, hogy egalizálják az áremelkedéseket.

– Tudták-e már pótolni a kiesett munkaerőt?
– Részben. Tavaly felvettünk 14 orvost. Volt, hogy egy hét, volt, hogy egy hónap telt el a felmondó doktor távozása és az új orvos munkába állása között. Emellett ugyancsak a múlt évben felvettünk 25 ápolónőt, az idei év elején pedig további hat nővér állt nálunk munkába.

– Merült-e fel probléma a magyar betegek és orvosaik kommunikációjában?
– A magyar orvosokon és nővéreken kívül is minden doktor, illetve ápolónő vagy jól beszél magyarul, vagy legalább megérti, milyen panaszokkal fordul hozzá a magyar páciens.

– Mi a helyzet az Ungvári Járási Kórházban az or­vosel­vándorlás terén?
Mint Oleh Holubtól, az Ungvári Járási Állami Közigazgatási Hivatal egészségügyi osztályának vezetőjétől megtudom, az idén 23 orvos és 34 nővér távozott az intézményből.

– Most pedig kérdezzük meg dr. Mihajlo Policskót, a Nagy­sző­lősi Járási Kórház fő­orvos-helyettesét, mennyiben érintette a nagyszőlősi egész­ségügyi intézményt az orvos­elvándorlás.
– Tőlünk messze nem vándoroltak el annyian, mint a beregszászi kórházból – tájékoztat dr. Mihajlo Policsko, a Nagy­sző­lősi Járási Kórház főorvoshelyettese. – Az elmúlt évben öt orvosunk mondott fel, és költözött külföldre: két fül-, orr- és gégeszakorvos, egy kardiológus, egy ideggyógyász, valamint egy pulmonológus. A két fül-orr-gégész május 1-i távozása nagy gondot okozott, hiszen az itt maradt két kollégájuknak azóta négy orvos helyett kell meghallgatniuk a betegek panaszait, kivizsgálni őket, felállítani a diagnózisokat, és megfelelő kezelésben részesíteni a pácienseket. Egy sebész most, február 1-jén kezdte meg három hónapos átképzését az Ungvári Nemzeti Egyetemen, hogy csökkentse a fül-orr-gégészeinkre nehezedő nyomást. A kilépett többi orvos pótlása könnyebben ment, az Ungvári Nemzeti Egyetemen frissen végzett szakorvosok léptek a helyükre.

– Miért mondtak fel ezek a doktorok, és hová távoztak?
– A pulmonológus, a kardiológus és az egyik fül-orr-gégész már egy ideje elérte a nyugdíjkorhatárt, ennek ellenére még dolgoztak, ám tavaly úgy döntöttek, abbahagyják a munkát, Magyarországra költöznek, és az ott kapott nyugdíjból fogják fenntartani magukat. Az aktív korban lévő fül-orr-gégész pedig – egy nagyon jó szakorvosról van szó – családostul Csehországba települt, és egy ottani kórházban vállalt munkát. Miért? Mert ott tízszer-tizenkétszer annyi fizetést kap, mint amennyit itt felvett. Az itteni fizetése 80 USA-dollárnak felelt meg, Csehországban pedig ezer USA-dollárnak megfelelő munkabért kap. Az egész fejlett világban a jó egészségügyi ellátás nyújtásáért jó fizetés jár, és lehet, persze, lelkesedésből is dolgozni, de mi van akkor, ha az anyagi gondok nagyobb súllyal esnek latba, mint a lelkesedés?…

– Köztudott, hogy Ukrajnában is van hálapénz, és akadnak orvosok, akik elfogadják…
– Hát igen. Van, aki ezt csúszópénznek, van, aki honoráriumnak mondja. De jártam én például – kórházak közötti együttműködés keretében – Németországban, és ott nincs hálapénz, mert az orvosokat jól megfizetik, és egyiküknek sincs rá szüksége…

– A doktor úr szerint miért távoztak sokkal többen a Beregszászi, mint a Nagyszőlősi Járási Kórházból?
– Szerintem Magyarország nagyobb közelsége is szerepet játszik, többen vágynak új munkahelyet találni ott, mint a mi kórházainkban.

Lajos Mihály