Aranyláz – már Kárpátalján is

A kormány szerint még 400 tonna aranyat rejt a nagymuzsalyi hegy.

Újraindulhat a Beregszász melletti nagymuzsalyi aranybánya – döntött az ukrán kormány. Az ország egyetlen aranybányája ellen viszont már évek óta csődeljárás folyik, a környéken a bányahulladék szennyezi a termőföldet és az ivóvizet. A magyar falu lakói ellenzik a kitermelés újraindítását, félnek a környezetszennyező hatásoktól.

Ukrajna egyetlen aranybányája a kilencvenes években kezdte meg a termelést állami támogatással. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a tervezett harmincöt tonna helyett csak 840 kilogramm nemesfémet sikerült kinyerni. A társaság azóta is hárommillió hrivnyával (75 millió forint) tartozik a dolgozóknak.

Brenzovics László, a megyei tanács képviselője szerint a bánya megnyitása ökológiai katasztrófához vezethet. Az államot képviselő cég viszont ragaszkodik a kitermeléshez, és jelentős összegű támogatást ígért az önkormányzatnak fejlesztésre.

Forrás: hirado.hu