Tíztonnányi adományt hoznak magyarországi önkéntesek az erdélyi árváknak
Nyolcadszor indulnak december elején Erdélybe magyarországi önkéntesek, hogy árva gyerekeket ajándékozzanak meg.
Idén tíztonnányi adomány gyűlt össze, köztük 2600 mikuláscsomag – tájékoztatta Jendrolovits Gábor szervező az MTI-t.
A Szekszárdon élő, Budapesten dolgozó vállalkozó elmondta, hogy idén minden eddiginél több gyermekintézménybe összesen hatvanegy otthonba, kollégiumba, napközibe – mennek el a december 1-jétől 7-ig tartó útjukon, amelyet Mikulás-túrának neveznek.
A Böjte Csaba ferences szerzetes nevéhez fűződő Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeibe visznek adományokat.
December 1-jén Gálospetriben ébresztjük a gyerekeket reggel hétkor, az utolsó állomás pedig Nagyszalonta lesz mondta el a szervező, hozzátéve, hogy összesen negyvenkét Mikulás-ünnepségen vesznek részt. Ebben az évben már két csapat járja az árvaházakat az ajándékokkal.
Tíztonnányi adomány gyűlt össze, főként tartós élelmiszer, tisztítószer, papír- és írószer, de visznek például tíz számítógépet, illetve ahogy azt minden évben minden gyereknek mikuláscsomagot és világítós mikulássapkát, összesen 2600 darabot.
A karitatív akció résztvevői névre szóló csomagokat is közvetítenek. Némelyek erdélyi útjuk során ismernek meg gyerekeket, vagy keresztszülő programban istápolnak árva és szegény sorsú otthonlakókat, az ő ajándékaikat viszik ilyenkor magukkal, idén közel száz darabot.
Forrás: Hirado.hu/erdely.ma