Nyeretlenek maradtak az ukrán csapatok
Az Európa Liga csoportkörében a 2. fordulót rendezték meg.
Az Európa Liga csoportkörében a 2. fordulót rendezték meg.
Külföldön vállal munkát mintegy 6,5 millió ukrán, Ukrajna teljes lakosságának 14,4 százaléka – közölte pénteken a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) ukrajnai képviselete.
A többség ugyanakkor úgy véli, Julia Timosenko valóban elkövette mindazt, amivel vádolják.
A szerdai játéknappal befejeződött a Bajnokok Ligája csoportkörének 2. fordulója.
EL: Juhászék könnyedén győztek Moszkvában.
A túlélésért küzdenek a kisebbségi és regionális nyelvű napilapok az Európai Unióban – állapították meg az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának e témával foglalkozó, legutóbbi találkozóján a csoportot elnöklő Gál Kinga (Fidesz) pénteki közleménye szerint.
Az utolsó szó jogán mond beszédet pénteken a bíróságon a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő.
A mai kétharmadára csökkenhet negyven év múlva a református egyház tagsága, ami finanszírozási és egyházszervezeti válsághoz vezethet – derült ki Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspöknek, a Zsinat lelkészi elnökének a református egyház helyzetét vázoló, a rendkívüli ülésszakot bevezető előadásából.
Pótösszeírásra is lesz lehetőség a szombaton induló népszámláláskor. A cenzus egy hónapig tart, akik lemaradtak, azokat november 1-je és 8-a között regisztrálják – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Már több mint 150 ezer honosítási kérelem érkezett, és eddig több mint 55 ezren tettek esküt – tájékoztatta a nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-t. Közlésük szerint a legfiatalabb kérelmező három hetes, míg a legidősebb 104 éves volt.
End of content
End of content