A túlélésért küzdenek a kisebbségi nyelvű napilapok Európában EP-képviselők szerint

A túlélésért küzdenek a kisebbségi és regionális nyelvű napilapok az Európai Unióban – állapították meg az Európai Parlament kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportjának e témával foglalkozó, legutóbbi találkozóján a csoportot elnöklő Gál Kinga (Fidesz) pénteki közleménye szerint.

A csoport a Kisebbségi és Regionális Nyelvű Napilapok Európai Egyesületének (MIDAS) delegációját is fogadta az ülésen. A kolozsvári Szabadságot, a nagyváradi Bihari Naplót, és a pozsonyi Új Szót is tagjai közt tudó egyesület elnöke, a dél-tiroli Toni Ebner előadásában hangsúlyozta: az anyanyelven való tájékozódás lehetősége alapvető fontosságú a nemzeti és nyelvi kisebbségek számára, ennek biztosítása azonban egyre nehezebb. Elmondta: nemcsak a gazdasági válság és az ebből eredő csökkenő reklámbevétel nehezíti a fennmaradásukat, valamint a minőségi munka elkészítését, hanem az előfizetők csökkenő száma is. Sok esetben elérhetetlen emellett a minőségi anyanyelvű újságíróképzés.

Gál Kinga a vita után kijelentette: biztosítani kell a kisebbségi nyelvű sajtó fennmaradását és meg kell találni támogatásának uniós lehetőségeit, egyben felajánlotta támogatását és együttműködését a kérdésben – áll a Brüsszelben kiadott közleményben.

MTI / galamus.hu