Nem tudtak nyerni a posztszovjet csapatok

EL: Juhászék könnyedén győztek Moszkvában.

A Rubin Kazan győzelemmel kezdte a csoportkört, de most hamar hátrányba került hazai pályán a PAOK ellen. A szünet után Valdez góljával sikerült az egyenlítés. 14 perc múlva pedig már a vezetést is megszerezte a Rubin. Ám Dyadyun góljára Fotakis válaszolt, így nem sikerült elhoznia a három pontot a Rubinnak hazai pályán.

A Lokomotiv Moszkva hiába alakított ki sok helyzetet az első félidőben, Juhász Roland csapata már a 10. percben vezetést szerzett. A fővárosi csapat akár büntetőt rúghatott volna, de a bíró nem ítélt tizenegyest. Mbokani viszont eldöntötte a mérkőzést, otthon szenvedett vereséget a Lokomotiv.

A Metaliszt Harkivra nehéz meccsre várt az AZ Alkamar ellen, a vendég hollandok ráadásul az első félidőben a vezetést is megszerezték. Az ukránok csak a mérkőzés hajrájában tudtak egyenlíteni.

A Vorszkla csapatának csodára volt szüksége a pontszerzésre, de a Hannover ellen csak szépítésre futotta. Nyerni utazott viszont a Dinamo Kijev , vezettek is a Maccabi otthonában, de a második félidőt elrontották a kijeviek, így csak egy pontnak örülhettek.

Posztszovjet csapatok Európa Liga csoportkör eredményei:

Rubin Kazan 2 – 2 PAOK Athen

gól:Valdez, Dyadyun, illetve Lazär, Fotakis

Lokomotiv Moszkva 0 – 2 Anderlecht

gól: Mbokani, Suarez

Metaliszt Harkiv 1 – 1 AZ Alkamar

gól: Taison, illetve Altidore

Vorszkla 1 – 2 Hannover

gól: Kurilov, illetve Pander, Abdellaque

Maccabi Tel-Aviv 1 – 1 Dinamo Kijev

gól: Mikha, illetve Brown

posztinfo.hu