Timosenko-per – Az utolsó szó jogán hallatják meg a vádlottat

Az utolsó szó jogán mond beszédet pénteken a bíróságon a hivatali hatalommal való visszaéléssel vádolt Julija Timosenko volt ukrán kormányfő.

Rogyion Kirejev tanácsvezető bíró pénteken közép-európai idő szerint 13 óráig adott időt a vádlottnak, hogy felkészüljön az utolsó szó jogán mondandó beszédére.

Kirejev elrendelte, hogy az ítélethirdetésen csak néhány, a perben közvetlenül érintett személy és újságírók lehetnek jelen. Döntését azzal indokolta, hogy a teremben jelen lévők korábban több alkalommal akadályozták a tárgyalás menetét „intoleráns kijelentéseikkel”.

Timosenko ügyvédei szerint az ítéletet várhatóan tíz napon belül hirdetik ki.

A kijevi Pecserszki kerületi bíróságon június 24-én kezdődött meg az ellenzéki vezető pere, akit a főügyészség egyebek közt azzal vádol, hogy miniszterelnökként a 2009-ben Oroszországgal megkötött gázszállítási szerződésekkel mintegy 200 millió dollár értékű kárt okozott Ukrajnának. Az ügyész hétévi börtönbüntetés kiszabását, Timosenko egyes tisztségek betöltésétől való eltiltását, valamint a vád szerint okozott kár megtérítését kérte a bíróságtól.

Az augusztus 5-e óta őrizetben lévő volt kormányfő mindvégig tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, s azzal vádolja politikai ellenlábasát, Viktor Janukovics elnököt, hogy így akar megszabadulni tőle. A védelem szerint a bizonyítékként felhasznált dokumentumok között hamisítványok vannak.

Timosenko pénteken kijelentette, hogy elítélése véget vetne Ukrajna európai törekvéseinek. „Ami itt történik, az az ukrajnai diktatúra tökéletes példája” – mondta a politikus, azzal vádolva az ügyészeket, hogy „hóhérok, akik ellenzéki politikus meglincselésére és megkínzására kaptak utasítást”.

MTI/galamus.hu