Amikor Isten Ausztráliába küld
A fiatal tanárnő 2019-ben öt, 2020-ban pedig hat hónapig volt a Kőrösi Csoma Sándor Program önkéntese Ausztráliában.
A fiatal tanárnő 2019-ben öt, 2020-ban pedig hat hónapig volt a Kőrösi Csoma Sándor Program önkéntese Ausztráliában.
Az életünk lételeme a kapcsolódás.
Szent József emléknapjához közeledve a plébánián kézműves foglalkozást szerveztek a kisebbek és fiatalok számára a Pásztor Ferenc Közösségi Házban.
Az emberi életnek küldetése van.
Az online egyházi szolgálatok jelentős kihívások elé állították a híveket és a lelkészeket is.
A böjt egyúttal a befelé fordulásnak, a számvetésnek, a lelki és fizikai megüresítésnek az időszaka.
Orbán Viktor miniszterelnök gratuláló levelet küldött Balog Zoltánnak.
Tevékenységének korszakos szerepe volt a római egyház hatalmi egyeduralmának megtörésében, hittételeivel új korszak kezdődött a kereszténység történetében.
Negyvennapos a húsvéti felkészülési idő.
Ezúttal gyertyasodrás és gyertyamártogatás volt a foglalkozásokon.
End of content
End of content