Istennek tetsző böjt

Szerző: | 2021.02.23., 11:04 | Hitélet

Illusztráció

A böjti időszakkal ősi gyakorlat szerint befejeződnek a vidámság, az örvendezés, a vigasság napjai. Ebben az esztendőben még mindig minden más: online farsangolásból a távolléti böjtölésbe érkeztünk.

Számos helyen elmaradnak az istentiszteletek, nem terítik meg az úrasztalát. Valóságosan tapasztaljuk, milyen az, amikor elvétetik a vőlegény, és böjtölünk (Mt 9,15). Elhalkul tehát a lárma és a zaj, a kitörni vágyó emberi érzések megnyugszanak és elcsendesednek, mert a böjt egyúttal a befelé fordulásnak, a számvetésnek, a lelki és fizikai megüresítésnek az időszaka, amely az embertől odaszánást, önmegtartoztatást követel és vár el. Ez azonban soha nem lehet öncélú, mert ennek az önmegadásnak oka és értelme van. Régi egyházi szokás – amelyet mind a mai napig tartanak katolikus testvéreink –, hogy nagyböjt kezdőnapján, hamvazószerdán a pap a hívek fejére hamut hint, emlékeztetve arra, amit az Úristen mondott az embernek a bűneset után: „Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” (1Móz 3,19)

E mostani időszakban, amikor önkéntelenül is megannyi dologról kell lemondanunk, különös jelentősége van a nagyböjt időszakának, amely felindít bennünket az azzal való szembesülésre, hogy ezen a földön nincsen maradandó városunk (Zsid 13,14), nincs semmi maradandó, amit magunk után tudnánk hagyni, még akkor sem, ha az ember minden erejével azon van, hogy ennek ellenálljon, és bebizonyítsa az ellenkezőjét.

Egyszer mindenki számára elérkezik a számadásnak az az órája, amikor meg kell állnia Isten ítélőszéke előtt.

A böjt időszakának azonban van egy másik rendeltetése is: készülődünk arra, hogy újból lássuk, átéljük Krisztus szenvedéseit, kereszthalálát. Ha az Úr hűséges példáját hittel tudjuk végigkövetni és átélni, akkor lehet csak reménységünk arra, hogy ugyan csak por és hamu vagyunk, de a húsvéti feltámadás által a mi életünk nem áll majd meg a sírnál, hiszen ő maga a feltámadás és az élet (Jn 11,25). A kérdés csak az, hogy mi hogyan és miért böjtölünk.

Ézsaiás könyvének 58. fejezetében olvassuk, hogy Izráel népe a babiloni fogságból hazatérve próbál újat kezdeni Istennel. Ennek előmozdítására böjtöt hirdetnek és tartanak, mert azt gondolják, hogy majd megtisztulva és bűnbánatot tartva minden olyan lesz, mint régen volt. Csakhogy nem értik a lényeget és a tartalmat, így cselekedetük és böjtölésük csupán hiábavaló, kiüresedett vallásos aktus marad. Elfelejtik, hogy Isten nem hatódik meg holmi álszent hajbókolástól, mert ő nemcsak a mozdulatokat látja, hanem a szíveket is vizsgálja. A fogságból hazatért nép legnagyobb baja éppen az volt, hogy elvégezték a megszokott böjti rítusokat, de szív nélkül. Ezzel szemben mondja az Úr: „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsátod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd fel, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézs 58,6–7) Mindez azt jelenti, hogy a böjt nem csupán arról szól, hogy magamtól vonok meg valamit, hanem arról is, hogy amit megvonok magamtól, azt másnak adom. Ekként válik a böjtöm egyfajta szolgálattá mások számára.

Az újszövetségi korból származó Hermasz pásztorában ezt olvassuk: „Az Úrnak tetszően így tudsz böjtölni: Életedben semmiféle rosszat ne tegyél, hanem tiszta lélekkel szolgáljál az Úrnak, tartsd meg a parancsolatait, járj az ő törvényei szerint, és semmiféle rosszra irányuló vágyódás ne merüljön fel a szívedben. Bízzál az Istenben, mert ha ezeket megteszed és féled őt, távol tartod magadat minden rossz cselekedettől, és így neki fogsz élni. Ha megteszed ezeket, nagy és Istennek tetsző böjtöt tartasz.”

Szetey Szabolcs

Forrás: reformatus.hu

Pin It on Pinterest

Share This