Adventi gondolatok – Margitics János beregszászi lelkipásztor elmélkedése
Áldott az, aki a hétköznapok szürkeségében, terheiben, próbatételeiben Istent látja. Advent idejében is.
Áldott az, aki a hétköznapok szürkeségében, terheiben, próbatételeiben Istent látja. Advent idejében is.
A Biblia napjainkban is listavezető világsikerű könyv.
Átadták a Linner-díj emlékplakettjeit.
Advent második vasárnapján meggyújtották a remény lángját is Beregszász adventi koszorúján december 6-án.
Jobb adni, mert az sokszoros öröm: volt miből adnom, hasznosnak érezhetem magam, és láthatom, hogy célba talált a szándékom.
Az egyházközség egy online Jótékonysági Szent Erzsébet Árverést kezdeményezett, melyhez minden jószándékú ember csatlakozhatott.
Egy doboz C-vitamin árával kifejezheti törődését azok felé, akik az ünnepet kénytelenek a kórházban tölteni.
Beregszász civil szervezetei, vezetői és történelmi egyházai közösen gyújtották meg ismét Beregszász adventi koszorújának első gyertyáját a város főterén november 29-én.
Kozma Imre elmondta: szükségünk van egymásra, az ember egy másik ember számára az igazi ajándék.
Nagyon szeretnénk már látni a fényt az alagút végén, hinni, hogy hamarosan véget ér ez a rémálom, és visszatérhetünk régi, jól megszokott, talán nem eléggé értékelt hétköznapjainkhoz.
End of content
End of content