A pápa elítélte a fegyveres konfliktusokat, és méltányos vakcinaelosztást kért

Szerző: | 2021.04.04., 14:44 | Hitélet

Fotó: AP/Filippo Monteforte

Ferenc pápa elítélte, “botrányosnak” nevezte a világ szűnni nem akaró fegyveres konfliktusait, a fegyverkezést, és méltányos vakcinaelosztást kért az embereknek a nemzetközi közösségtől a koronavírus ellen abban a beszédében, amelyet a húsvétvasárnapi ünnepi szentmise után mondott el a Szent Péter-bazilikában.

Arra kérte a világ országait, hogy gyorsítsák fel a vírus elleni vakcinák szétosztását és beadását, különösen a szegények körében, mert – mint mondta – őket még inkább sújtja a járvány.

Úgy vélte, “vakcina-internacionáléra” van szükség, vagyis a nemzetközi közösségnek el kell köteleznie magát az oltóanyagok méltányos megosztására a szegényebb országokkal.

Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika lodzsája helyett idén is a bazilikában mondta el olasz nyelvű húsvéti üzenetét, amelyet a Vatikán interneten keresztül közvetített.

Az egyházfő már az első mondatban hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány nagyon súlyos gazdasági és társadalmi válságot teremtett, amely mindenekelőtt a “törékenyebbeket” sújtotta. Ezért botrányosnak nevezte a vészhelyzet ellenére zajló fegyveres konfliktusokat, valamint a fegyverállomány növelését.

Az egyházfő beszédében említette a betegeket és azokat, akik a pandémiában szeretteiket veszítették el. Támaszt sürgetett az egészségügyi dolgozók számára, ellátáshoz való jogot mindenkinek. Megemlítette azokat, akik munkájukat veszítették el a járvány miatt, a nehézségbe került családokat, az emberi kapcsolatoktól megfosztott, magánytól szenvedő fiatalokat.

“A pandémia, sajnos, drámaian növelte a szegények számát, ezrek elkeseredettségét” – mondta Ferenc pápa.

A világ konfliktusok, feszültségek sújtotta térségeinek sorát Haitivel kezdte, támogatását fejezve ki az erőszak uralta sziget lakosainak. Hasonlóképpen méltatta a demokrácia mellett elkötelezett fiatalokat Mianmarban. Köszönetet mondott a háború és szegénység elől menekülőket befogadó Libanonnak és Jordániának. Békét sürgetett Szíriában és békét a “botrányos csendtől” övezett Jemen számára, valamint fegyverletételt Líbiában. Párbeszédet és békés együttélést sürgetett az izraeliek és a palesztinok között. Megemlékezett Irakról, ahol nemrég járt, megemlítette az erőszak és terrorizmus sújtotta afrikai térségeket. A Kelet-Ukrajnában és  Hegyi-Karabahban fogságba esettek szabadon engedését és hazatérését sürgette.

“Túl sok a háború, túl sok az erőszak még a világban!” – hangoztatta Ferenc pápa, aki szerint “le kell győzni a háborúzás mentalitását”. Emlékeztetett arra, hogy április 4. a taposóaknák elleni világnap.

A világban a húsvétot ünneplő keresztények szabad vallásgyakorlását szorgalmazta.

A beszéd után a katolikus egyházfő latinul elmondta a Rómának és a világnak szóló hagyományos Urbi et Orbi áldását.

Vasárnap délelőtt a pápa a bazilikában mutatta be az ünnepi misét, de azon a járványügyi korlátozások miatt csak kétszáz ember vehetett részt. Jelen volt a kopt ortodox egyház képviselője és II. Karekin örmény pátriárka küldötte is.

A Szent Péter tér is le volt zárva, bár a közelben lakó rómaiak, gyerekkel sétáló családok és kerékpárosok is megpróbáltak bejutni a Vatikánba.

Ferenc pápa interneten mondja el rövid húsvéthétfői beszédét is. Keddtől újranyitják a Szent Péter teret és a bazilikát is, a járványkorlátozások azonban április végéig érvényben maradnak.

Forrás: MTI

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Határon túli magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor Orfűn

Felvidéki magyar fiatalok számára kezdődött vitorlástábor a Rákóczi Szövetség és a Tabu Sailing Team szervezésében hétfőn a Baranya megyei Orfűn. rbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a július 26. és 30. között zajló tábor megnyitóján azt mondta, a vitorlázás különleges jellemformáló és -fejlesztő sport, hiszen önismeretre, bajtársiasságra, csapatmunkára tanítja a...

A minap..

A minap..

..a kezembe akadt egy könyv. Arról lehetett benne olvasni, hogy a világunk milyen szép. A bolygó erős és élő. Az emberek szeretik egymást, elismerik egymást, bármennyire is nagyszerűek, vagy éppen kisszerűek. Nem a különbségeket, hanem a hasonlóságokat, az egymást erősítő dolgokat veszik figyelembe, amikor valakiről véleményt alkotnak, ha egyáltalán megteszik. Mindenki szeret, bír, csipáz...

Pin It on Pinterest

Share This