Elhunyt dr. Adorján Gusztáv tiszántúli főgondnok
Isten 66 évet adott neki. Életét az „Orando et laborando!” – Imádkozva és dolgozva jelszava mentén élte.
Isten 66 évet adott neki. Életét az „Orando et laborando!” – Imádkozva és dolgozva jelszava mentén élte.
A versenyre bármilyen középiskolás diák és fiatal(os) felnőtt jelentkezhet felekezeti hovatartozástól függetlenül.
Ez évben elsősorban a kültéri feladatokra koncentrálunk: lehet például szemetet szedni, fákat ültetni, játszóteret felújítani, templomkerteket rendbe tenni, időseknek bevásárolni.
A vasárnapi szentmise keretében tizenhat hittanos járult először szentáldozáshoz.
Jézus imádata nélkül nem tudom elképzelni az életemet – fogalmazott Jean-Luc Moens.
A Kárpát-medencei református egyházak vezetőinek tanácskozó testülete szeptember 23-án, szerdán online ülésezett.
Kisboldogasszony ünnepén tartották búcsújukat a csepei görögkatolikusok.
lég az óvatos, megfontolt viselkedés. Mert a járványnak egyszer vége lesz, a kézfogás, a szabadság, a maszknélküliség vissza fog térni.
A közlemény szerint a 91 éves egyházi vezető jól van, elhagyta a kórházat, jelenleg már saját kijevi rezidenciáján tartózkodik, és hamarosan újra szertartásokat is fog tartani.
Akinek van 5-6 éves forma gyermeke, az tudja, hogy a kérdések száma végtelen, és nincs kielégítő válasz, fonódik az újabb gondolat, az előzőből tovább variált elmélet. Így voltunk mi is. Egy augusztus délután, pontosabban kora délután tepertünk kis családunkkal a Kapos utca végén található Velmart bevásárlóközpont parkolójába, hogy találkozzunk a többi egyházközségi taggal. Mondtam is…
End of content
End of content