Ljasko: elterjedhet az omikron, az oltatlanok nincsenek biztonságban
A legfontosabb, hogy mihamarabb beoltassák magukat.
A legfontosabb, hogy mihamarabb beoltassák magukat.
A brit kormányfő kihangsúlyozta, hogy London elkötelezett Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett.
A NATO-országoknak Moszkva szerint a Baltikum kivételével fel kell hagyniuk a katonai tevékenységgel a volt Szovjetunió területén.
Olekszandr Kava pénzügyminiszter-helyettes egy interjújában beszélt erről.
A cél, hogy eltántorítsák Oroszországot egy Ukrajna elleni esetleges katonai támadástól.
Szerintük hiba miatt került egy ítéletbe, hogy Kelet-Ukrajnában állomásozó orosz csapatoknak szállítottak élelmiszert.
Ukrajna „előretolt állás” úgy, hogy nem tagja a NATO-nak – mondta Zelenszkij.
„Az ukrán határ sérthetetlensége az európai béke egyik záloga…”
Kiemelte: Magyarország számtalanszor bizonyította, hogy Ukrajna számíthat a támogatására.
Josep Borrell, az Európai Unió kül-, és biztonságpolitikáért felelős főképviselője az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel.
End of content
End of content