Dávid Katalin és Csoóri Sándor kapja az MMA díjait
Dávid Katalin művészettörténész kapja a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját.
Dávid Katalin művészettörténész kapja a Magyar Művészeti Akadémia életműdíját.
Kék sündisznók vonulnak mostvégig az ereimben.
Manapság egyre többször hallani, hogy a gyerekek nem olvasnak, főleg nem verseket! Ezzel a felnőttek kicsit önmagukról is véleményt alkotnak, hisz ez egyben azt is jelenti, hogy nem szerettették meg az irodalmat az ifjúsággal.
Kőhalmok szürkeárnyán ülnekaz alvó, megrepedt falak.
Nem mindennapi élménnyel gazdagodhattak október 24-én a nagyszőlősi járási község, Karácsfalva lakói. A helyi, a KMKSZ-alapszervezet által nemrégiben felújított kultúrház színpadát ugyanis, ha csak másfél órára is, de a Beregszászi Megyei Magyar Drámai Színház társulata foglalta el.
Az egymás utáni napokon ünnepelt mindenszentek és halottak napja közül egyértelműen az utóbbi dominál, annak ellenére, hogy a megemlékezés később alakult ki.
Mintegy nyolc évtized után vehetik kézbe a magyar olvasók a teljes Egy polgár vallomásai című regényt, Márai Sándor remekművének eddigi cenzúrázott változata helyett. A kötetet november 4-én jelenteti meg az életművet gondozó Helikon Kiadó.
A milánói Sforza kastély restaurálása során a reneszánsz mester, Leonardo da Vinci falfestményére bukkantak.
köznapi használati tárgyakpéldául ágyneműk közöttegy ember után kutat a hangom
A hozzánk hasonlóan igen tehetséges olasz nemzet megannyi nagyszerű építésszel, festőművésszel, szobrásszal és zeneszerzővel gazdagította az egyetemes emberi kultúrát.
End of content
End of content