Nagy László: Krizantém
Fehér vagy, mint a habcsomó, nehéz vagy, mint a bánat,
Fehér vagy, mint a habcsomó, nehéz vagy, mint a bánat,
Ez a leány a nagy mindennek Remekbe termett, kicsi mása,
Nyár és tél között úgy vándorol Október, November, mint a poros országúton
Október-csillagok hulltak nagy robajjal, tankok dübörögtek hatalmas morajjal,
Gordonkahangján sírvavigadásnak Mesélsz nekünk igaz magyar mesét, Hogy megszépül szavadra mind a bánat S tündéri távlat lesz a messzeség.
Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre.
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt
Tegnap még szégyenlős növendéklányként szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
Az este éles, nyugtalan volt, a fák ropogtak, siratták lombjukat. A parázsból erdőtűz lett
Talán egy kicsit magamról beszélek, mikor szívem e fényért lelkesül, végső sugára ez a nyár hevének,
End of content
End of content