Radnóti Miklós: Levél
Megkaptad Kedvesem a levelem? Látod én magamat temetem: Fehér lapokat írok tele,
Megkaptad Kedvesem a levelem? Látod én magamat temetem: Fehér lapokat írok tele,
Már háborog sötét, zajló habokkal a táj felett a kék légóceán.
Az örök tűz a hazaszeretet. Lobogjon árva, bús hazám felett!
Gerlegalamb búg a kertben, füttyögetve rigó röppen ágról ágra, fáról fára, röpdösgetve száll utána három kicsi fiókája.
Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz, az ég derüs, nincs homlokán redő,
nyitott temető-
Esett. Megint kisütött. Szanaszét tócsák ragyogtak. Mint mély szakadék, nyílt elém egy-egy tükrös pocsolya, a fekete Föld egy-egy ablaka,
A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani, akarsz-e együtt a sötétbe menni,
A lomha Vérke partján, jó pásztoremberek, Egyetmást emlegetvén, pipázva ültenek;
Széttépett versek! Papírfoszlányok! Száz kis darabka Múlt, Mit fel nem támaszt a Jövő!
End of content
End of content