Oláh János: Mindent láttam
Mindent láttam, sáros földet,
Mindent láttam, sáros földet,
A mélymedrű távolságban eltemette valaki a holdfényt,
Ősz volt. Fényes és diadalmas. Vonult előre a csapat.
Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá.
Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk, de októberben nagyon félünk. Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk, s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere,
A mi hazánk a fenyőfák hazája, Itt még csermely a magyarok Tiszája.
Valami csodás dolgot kéne látni, vihar után hétszínű szivárványt találni.
Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető.
End of content
End of content