Weinrauch Katalin: Búcsúbál
Parázsló levél-láva patakzik az útra,
Parázsló levél-láva patakzik az útra,
a szemed a szád selyemszoknyád mi szétszakad
Fölszáradt-e vajon a harmat az erdő alján, vagy dérré változott?
Mindent láttam, sáros földet,
A mélymedrű távolságban eltemette valaki a holdfényt,
Ősz volt. Fényes és diadalmas. Vonult előre a csapat.
Ti nem akartok semmi rosszat, Isten a tanútok reá.
Jöhet idő, hogy emlékezni bátrabb dolog lesz, mint tervezni –
Könnyelmű, bolondos fajta vagyunk, de októberben nagyon félünk. Sápadt az arcunk, fátylas a szemünk, s begyújtjuk a lobogó nagy tüzet.
E világ nem az én világom, csupán a testem kényszere,
End of content
End of content