Vörösmarty Mihály: Az isteni jóság
„Büntető nagy Isten, Most már elhiszem,
Hogy vagy”
„Büntető nagy Isten, Most már elhiszem,
Hogy vagy”
A merész Lánchíd nagy ivére
Felkúszott egy szomorú öreg…
Borzongva tudatosul benned:
féléve egyedül élsz.
Még fogva tartott a város varázsa,
a kábitó versengő rohanás…
Nem mozdulnak a tiszai hajók.
Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz…
„Nagyon kikaptam,
mert sose hallgattam.”
Ha egy nő rátenné fehér kezét
Ránccal rajzolt vén homlokomra,
Milyen más lenne: ifjú, tiszta, szép.
„Öntözzük le húsz esztendőknek elrohanó, boldog korát…”
End of content
End of content