Weinrauch Katalin: Szilveszter
Szilveszter éjjelén tántorgó, részeg szél járja útját,
Szilveszter éjjelén tántorgó, részeg szél járja útját,
Fent csillagos az ég s a nagy, merev, titáni csendburában parányi, zsongó darázsfészek: a város. Különös, buta, kis világ hol zöngő nótát zümmögetnek a mámoros zenészek.
Negyedik is lángra lobban, kiviláglik tiszta fénye. Ott ragyog a csillagokban, s éled az ember REMÉNYe.
Borban miért igazság, Hajnal kakasszóval Nem három, De száz tagadás.
Advent, harmadik vasárnap örömgyertyát gyújtunk, rózsaszínre vált a lelkünk, nem nyomaszt a múltunk.
Izzik a tűzhely, ajtaja hajtva, szökkenve sziszegnek a szikraszilánkok álmokat űzve nézek a tűzbe: élnek a lángok sírnak a lángok.
Egy eldobott kő, talán így végleg… Kicsi hazácskám, látod már, téged most elárul fiad.
… A második is fényre lobban, jelzi, angyal szállt a földre: – Éljetek méltóbban, jobban, s várjatok az újszülöttre!
A kis angyalkák szürkeszín szitáján a földre szikra lisztszemek szitálnak s a fehér földre mosolyogva, lassan
End of content
End of content