A nap verse

Levetett álmaimat Beissza a párna, Tollai között Alszanak tovább.

csak szellemileg ne nőj fel soha! ne legyél szerelmes, a világért se költő!

Ha fallal vennéd körbe kertedet, mert rémiszt a külvilág, és félsz, hogy javaidat barbárok dúlják fel,

Ha mindennel torkig leszek, felhúzok pár vékony falat

Kiszór zsákjából az idő valami nyirkos ingoványon,

Szaggatott, zuhogó morzejelek, föld felé küldött üzenet.

Írtam volt, amikor még hittem: van becsület, és Ő az Isten.

Kész a világ, Feszült, ünnepi várás Tereng felette. Halotti csend. Csak néha néha Sóhajt az Isten lelke.

tétlenül nyújtózkodik a kerti asztal nyárillat az est töprengés éje lombok valahol vörös induló sziszeg majd dobban szállnak elém arctalan

Körbejár rajtam az idő. Reggel nyúlánk vagyok, rezge árnykép – – az arányért.