Kárpátalja anno: a kolhoz élenjáró juhásza
Pisák András a maga idejében igencsak elismert embernek számított.
Pisák András a maga idejében igencsak elismert embernek számított.
Korábban már írtunk a Kárpátalja anno rovatban a Jean Henri Dunant által 1863-ban megalapított Nemzetközi Vöröskeresztről.
A fenti régi felvétel Hársfalvánál készült, ahol a Vicsa folyó a Latorcába torkollik.
Az Ökörmezői járásban, Ökörmezőtől alig hét kilométerre – ott, ahol a Fehér-ág patak a Nagyágba torkollik – épült fel egykor Repenye (ukránul Repinne), más néven Ripinye települése.
április 16-án kezdődött meg Északkelet-Magyarországon és Kárpátalján a zsidók gettósítása.
Endrődi Sándor (1850–1920) magyar költő, író versét idézzük a Kárpátalja anno rovatban.
Jókai Mór szellemesen írja le A huszti beteglátogatók című elbeszélésben, hogy hogyan foglalták el egykor a kurucok Huszt várát. Íme a történet!
A Kárpátalja anno sorozat évről évre egy-egy pászkaszentelést ábrázoló képpel köszönti húsvét ünnepét. Az oldalunkon láthattunk már makkosjánosi, batári, kőrösmezői és hajasdi fotókat ebben a témában.
Radványi Sándor Március című versével idézzük fel az 1940. évi tavaszt. Ekkor jelent meg Radványi verse a Görög Katolikus Szemle 3. számában.
A Mátyfalvi Görögkatolikus Egyházközség ugyan az egyik legősibb kárpátaljai görögkatolikus közösség, mégis csak 2001-ben vált önállóvá.
End of content
End of content