Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: kéményseprő
Kéményseprőt látok, szerencsét találok! – kiáltunk fel, amikor meglátunk egy kéményseprőt, s gyorsan megforgatjuk ruhánk egyik gombját (már az is szerencse, ha nem cipzáras az öltözékünk).
Kéményseprőt látok, szerencsét találok! – kiáltunk fel, amikor meglátunk egy kéményseprőt, s gyorsan megforgatjuk ruhánk egyik gombját (már az is szerencse, ha nem cipzáras az öltözékünk).
Nem pontos a szobrászművész meghatározás, hiszen Matl Péter eredeti mestersége szerint keramikus, de kipróbálta magát a festészet területén is, bár napjainkban leginkább szobrászalkotásairól ismert.
Sokan különcnek tartják a régiséggyűjtőket, antikváriusokat, muzeológusokat, akik kutatják, megőrzik, értékesítik és közszemlére teszik a régmúlt emlékeit, tárgyait.
Kárpátalján sokak számára a „Pál család” – mint fogalom – a népzenével, népzenei táborokkal társul. Akik hallhatták már őket játszani, azok a népi zenére, népdalokra bizonyára másként tekintenek azt követően.
Ritka, sokak által alig ismert mesterséget űz Petrusinec Volodimir, aki gyermekkora óta foglalkozik szíjgyártással, lószerszámok készítésével, illetve az utóbbi időben a bőrdíszművességgel.
Popovics Bélával beszélgetni, őt hallgatni felér egy történelem, egy honismereti, egy zenei, egy földrajz és egy irodalom órával, miközben gondolatban elmerülhetünk egy – sajnos – letűnt világ kultúrájában, életfelfogásában, úgy, hogy cseppet sem érezzük száraznak és „tankönyvízűnek” a hallottakat.
Míg a mesében három kívánsága lehet a főhősnek, addig mostani írásunk főszereplőjének, a 82 éves, Beregszászban élő Hrabár Tamás görögkatolikus lelkésznek három kérése volt az Istenhez, s ezért 40 éven át kitartóan imádkozott:
Orosz Gizellával a nagycsaládosok péterfalvi gyermeknapján találkoztam.
End of content
End of content